Gyurcsányék az első pillanatban megkezdték az áskálódást Brüsszelben

Bejegyzést tett közzé közösségi oldalán Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. A levél arra reagál, hogy a DK képviselőinek kezdeményezésére az EP szociáldemokrata frakciója úgy döntött, nem szavazza meg a Fidesz jelöltjeit az EP szakbizottsági tisztségeire.

Önkormányzati közlemény Hadházy Ákos és a DK adatigényléséről

Az önkormányzat közleményben reagált a három ellenzéki politikus látogatására, amelyből kiderül, hogy egyrészről hiába cirkuszol azóta is Mucsi Tamás, jogszabályoknak megfelelően jártak el, másrészről személyesen hiszti nélkül is beletekinthettek a teljes dokumentációba.

Állta a próbát a kiszombori csapadékvíz-elvezető
200 millió forintból épült, tavaly nyáron fejezték be, de csak az idei 50-100 milliméter csapadék idején mutatta meg a kiszombori csapadékvíz-elvezető csatornahálózat, miért is épült. Se belvízveszélyt, se elöntést nem okozott a nagy mennyiségű eső. 2018-ban TOP forrásból valósult meg a településen 6 ezer 893 méter hosszúságban a csapadékvíz-elvezető csatornahálózat felújítása. Megtörtént a nyílt földmedrű árkokban a csatornaszelvények helyreállítása, betonelemekkel burkolták ki a medreket és a temető előtt zárt szakaszt…
Lázár kijárja a 43-as főút Makó Nagylak közti része felújítását
A térség országgyűlési képviselője ezt újságírói kérdésre mondta el keddi, a nagylaki elkerülőút Apátfalvára és Magyarcsanádra gyakorolt hatásáról tartott sajtótájékoztatóján. – Jó tíz évvel ezelőtt kerékpárút épült az út mellé, azaz a kerékpáros forgalom megoldott. Az út minősége nagyon rossz, tekintettel arra, hogy a kamionforgalom teljesen szétnyomta. Most, hogy két hónapja a kamionforgalom ki van tiltva, van arra lehetőség, hogy az államnál kijárjuk az út felújítását. Szeretném ezt betenni a…
2 millió 700 ezret nyertek a pitvarosi evangélikusok
Egészen pontosan 2 millió 796 ezer 300 forintot nyert Közösségi célú egyházi programok eszközbeszerzéssel című pályázatával a Magyar Falu Programban a Ambrózfalva-Csanádalberti-Pitvarosi Evangélikus Egyházközség. A képen a felújított pitvarosi parókia. Az Ambrózfalva-Csanádalberti-Pitvarosi Evangélikus Egyházközség az elnyert támogatást közösségi célú programokat megkönnyítő eszközök, így asztalok, székek, elektronikai eszközök vásárlására fordítja, melyek Pitvaroson segítik majd a hit- és közösségi élet erősítését. A pitvarosi gyülekezet egyénként tavaly közel 20 millió forintból újította fel…