Halálra verte kilenc éves gyermekét
A rettenetes eset Kolozsváron történt. A rendőrségi kihallgatás során beismerte tettét a halálra vert gyermek édesanyja. A rendőrök egy lakossági bejelentés alapján szálltak ki vasárnap hajnalban egy kolozsvári lakásba, ahol holtan találtak egy 9 éves kisfiút – írja a vasarhely24.hu a Maszol.ro-ra hivatkozva. A gyermek testének 80 százalékát ütésnyomok borították, és a kórbonctani vizsgálat igazolta, hogy erőszakos halált halt. A kisfiú 36 éves anyját a helyszínen őrizetbe vették, és a nap…
Ököllel esett vitapartnerének a csanádalberti fiatal
A Makói Rendőrkapitányság nyomozói befejezték az ügy vizsgálatát azzal a férfival szemben, aki bántalmazta ismerősét Csanádalbertin. Garázdaság és könnyű testi sértés miatt kell felelnie. A megalapozott gyanú szerint a két férfi idén május 18-án egy rendezvényen keveredett szóváltásba Csanádalbertin. Egy nappal később újra találkoztak a kisközség egyik boltja előtt, ahol ismét vitázni kezdtek. Ekkor a gyanúsított lökdösni kezdte, végül ököllel megütötte a sértettet, aki ennek következtében nyolc napon belül gyógyuló…
Ismét aktív a balkáni migránsútvonal
Továbbra sincs nyugalom a Balkánon a bevándorlók miatt. Szabadkán félnek a helyiek, mert a közkedvelt kútnál migránsok mosakodnak és szemetelnek. Az ott élők szerint a külföldi segélyszervezeteknek nem kellene mindenkin segíteni, aki az országba érkezik. Közben Horvátországban újra egymásnak estek a bevándorlók: a Plitvicei tavaknál késekkel támadtak, hárman életveszélyes sérülésekkel kerültek kórházba – közölte az M1 Híradója. A szabadkai Majsai híd lábánál mosakodnak a migránsok. A helyiek elmondása szerint a…
Huszonkétmillióból újulhat meg az ambrózfalvi faluház
Miután egészen pontosan 21 millió 625 ezer 32 forintot nyert a község önkormányzata erre a célra a Magyar Falu Program pályázatán. A képen a faluház, az udvar felől. A közösségi tér felújítása és korszerűsítése projekt keretében elnyert 21 millió 625 ezer 32 forint támogatásból végzik el az ambrózfalvi faluház felújítását, eszközöket szereznek be, vásárolnak egy rendezvénysátort, illetve ebből jut pénz egy, a közművelődéssel foglalkozó szakember egy évi bérére is. –…
Torokelvágással fenyegette feleségét
Egy hónap alatt 361 SMS-sel zaklatta tőle külön költözött feleségét egy 43 éves férfi, majd felhívta telefonon, azzal fenyegetve meg, hogy elvágja a torkát. A zaklatót 400 ezer forint pénzbírságra ítélték. Illusztráció: pixabay.com A vádlott és a sértett a történtek idején házastársak voltak, azonban kapcsolatuk megromlott, ezért a vádlott 2017. decemberében közös lakóhelyükről elköltözött. A férfi nem tudott beletörődni házastársi kapcsolatuk megromlásába, ezért a tiszaújvárosi lakóhelyű feleségének – annak kifejezett…