Hírek Térség Top

15 milliót nyertek az óföldeáki plébánia felújítására

A Magyar Falu Programban a helyi egyházi közösségi terek fejlesztésére pályázott, és 14 millió 999 ezer 698 ezer forintot nyert a Szűz Mária Keresztények Segítsége plébánia.

A napokban tették közzé a Magyar Falu Programban elsőként elbírált pályázatok eredményét. A helyi egyházi közösségi terek fejlesztése pályázatával összesen 14 millió 999 ezer 698 ezer forintot nyert az óföldeáki Szűz Mária Keresztények Segítsége plébánia.

A pályázaton elnyert összegből a Dózsa György utca 5. szám alatti plébániaépületet szeretnék rendbe hozni, s azt közösségi térként működtetni.  A hangulatos, fatornácos, az erődtemplom szomszédságában álló épület nagyon rossz műszaki állapotban van, így évek óta nem is használják. Az idősebb helybéliek szerint valamikor az 1960-as években tataroztak rajta valamit, de hogy mit, azt már senki sem tudja. Ráadásul Olasz Attila plébános csak néhány esztendeje vette át a szolgálatot, elődjétől Katona Pál atyától. De a hívek szerint már az utóbbi sem használta az épületet semmire.

Közösségi tér lenne felújítása után, de mára nagyon elavult és használaton kívüli a plébánia

Az első pályázati kiírás keretében egyébként összesen 13 milliárd forintot nyertek közösségfejlesztésre települési önkormányzatok és egyházközösségek, így több száz fejlesztés indul el országszerte az ötezres lélekszám alatti településeken. A kiírások célja a vidéki településeken nagy számban megürült parókiák, plébániák, volt egyházi iskolaépületek, illetve működő, de korszerűtlen önkormányzati ingatlanok hasznosítása, élettel való megtöltése.

A kormány még február végén hirdette meg a Magyar Falu Program keretében az első két pályázati felhívást, amely közösségi terek fejlesztésére és helyi identitástudat erősítésére adott lehetőséget a kistelepülések önkormányzatai, valamint egyházközösségek számára.

A falusi önkormányzatok számára kiírt pályázati felhívás 6 milliárdos keretére 461 nyertes pályázat jut, a teljes összeget felhasználták. A helyi egyházi közösségi terek fejlesztése című pályázati felhívás 7 milliárdos keretét szintén teljes egészében szét tudják osztani a 487 nyertes pályázó között. Az első két kiírásra jelentős volt a túljelentkezés, ezért a Magyar Falu Program 2020-as pályázati céljainak meghatározásakor kiemelt figyelmet fordítanak a helyi közösségek fejlesztésére.

A pályázatokat május közepéig lehetett benyújtani. A kiíró Miniszterelnökség hatvan napon belül hozott döntést. A gyors elbírálással az a kormány célkitűzése, hogy a falusiak minél előbb érezzék a program előnyeit.