Hírek Makó

Jól haladnak a járdaprogram munkálataival

Ahogy korábban mi is hírül adtuk, folytatódik a járdaprogram a városban. Az egyes és a hetes körzetben már folynak a munkálatok, de a kettes és a hatodik választókerületben is jó ütemben halad az építkezés.

2017-ben kezdte a járdaprogramot a jelenlegi városvezetés és az elmúlt években több kilométernyi járda újulhatott meg ennek köszönhetően Makón. Ebben az évben is az összes körzetben jelöltek ki olyan szakaszokat, ahol új gyalogutat építenek. Czirbus Gábor alpolgármester elmondta, idén 160 millió forintot különített el a testület erre a célra.

– Ahogy az elmúlt években is, most is minden választókerületre egységesen 20 millió forintos keret jut. A képviselők folyamatosan egyeztetnek a lakossággal: lakossági fórumokon és megkeresések alkalmával beszélik át, melyek a rossz szakaszok és ezek kerülnek felújításra – fogalmazott az alpolgármester.

Kádár József körzetében a Búza utca egy szakasza, a Táncsics Mihály utcában a Zöldért és a Justh Gyula utcai rész újulhat meg, illetve a Szilágyi Dezső utca Hosszú és Nagycsillag utca közti rész kap új burkolatot. A kivitelezést a SZAK-MA CENTER Kft. végzi. Matuszka István ügyvezető elmondta, közel 2 hete kezdték meg a munkát és várhatóan nyár végére elkészül az összes rájuk bízott szakasz. A kivezetés során odafigyelnek a csapadékvíz-elvezető árkokra is, mivel mostanában sok problémát okoztak az elmúlt hetek esőzései.

Toldi János választókerületében több szakasz is megújul, köztük a Fűrész utcában lévő járda is. Ahogy a képviselő elmondta, azért is fontos az új gyalogos út, mivel így biztonságosabban tudnak a gyalogosok és a babakocsit toló szülők is közlekedni, továbbá az úttest is felszabadul. Az itt készülő szakasz kivitelezését Tóth-Kása Józsefné egyéni vállalkozó nyerte el. A munkálatok június végén kezdték, és várhatóan a szerződésben foglalt idő alatt el is készülnek az összes utcával.