Hírek

Holnap helyezik el a Kálvin utcai háziorvosi rendelő alapkövét

Ünnepélyes keretek között 2019. július 2-án, kedden 14 órakor helyezzük el a Kálvin utcai háziorvosi rendelő új egészségügyi komplexumának alapkövét. Az alapkő mellé egy időkapszula is kerül, az ott dolgozó orvosoknak, valamint a képviselő-testület tagjainak a jövőnek szánt üzeneteivel – írja közösségi oldalán Farkas Éva Erzsébet polgármester.

– Az ünnepségen résztvevőket egy-egy doboz Vitamintár Omega-3 lágyzselatin kapszulával ajándékozzuk meg, a Béres Alapítvány a Teljes Életért Közhasznú Egyesület támogatásával. A Makói Egészségfejlesztési Iroda 11-14 óra között szűrővizsgálatokat – kézmosás hatékonyságának ellenőrzése, testösszetétel mérés InBody készülékkel – tart a Kálvin Téri Református Általános Iskola udvarán. Az alapkőletételt követően a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ hagyományos Semmelweis-napi ünnepségét a Kálvin téri iskolában tartja, ahol elismerik a legjobban teljesítő dolgozók munkáját is, polgármesteri alapom terhére pedig egy orvost és egy nyugdíjba vonuló asszisztenst jutalmazok. Hála minden egészségügyi dolgozó szolgálatáért! – áll a bejegyzésben.

Ünnepélyes keretek között 2019. július 2-án, kedden 14 órakor helyezzük el a Kálvin utcai háziorvosi rendelő új…

Közzétette: Farkas Éva Erzsébet – 2019. július 1., hétfő

 

Borítókép: archív fotó