Hírek Makó

Több ingyenes képzést is indít a Galamb szeptembertől

Összesen hat esti felnőttoktatási képzést hirdetett meg az iskola: a nyolc osztályhoz vagy érettségihez kötött tanfolyamok szeptember 16-án indulnak, amelyek nemcsak diákigazolványt adnak, de ösztöndíjasak is.

Mint Horváth Zoltán portálunknak elmondta, a mezőgazdasági technikus és gépész a “slágerszakmák”, tavaly 23 mezőgazdasági technikus jelentkezett. Az idei évben pedig újdonság a szerszámkészítő szakma, amelyet 2013 után ismét a Galamb indít, mivel a kijelölt iskolában 2013 óta nem indították el, ezért visszahelyezték a makói iskolába. Az igazgató kiemelte: a szerszámkészítő az egyik legnagyobb hiányszakma Csongrád megyében, továbbá reményét fejezte ki, hogy mind nappali, mind esti rendszerben sikerül elindítani, hiszen nemcsak makói vállalkozások, hanem Orosházáról és Szegedről is érdeklődnek és fogadnának tanulókat tanulószerződéses gyakorlati keretben, később pedig alkalmaznák is őket.

Az igazgató kiemelte: mezőgazdasági technikus és gépész munkákra több tíz embert tudnának most azonnal alkalmazni Makón, kiajánlva őket. A gépészeknek nemegyszer bruttó 350 ezres bruttó kezdőfizetést ajánlanak – hangsúlyozta.

A felnőttoktatási, ingyenes képzések tanulószerződéssel zajlanak, ahol ösztöndíjat, munkaruhát és diákigazolványt is kapnak. A képzéseket bár nemrég hirdették meg, többen jelentkeztek már, így érdemes lehet időben jelentkezni, de ezt egészen akár augusztus végéig is megtehetik az érdeklődők. A csoportok 12 fővel indulnak majd, de mint Horváth Zoltán elmondta, a mezőgépész és a kertész akkora hiányszakmák, hogy akár három csoportot is tudnak majd indítani. A képzések előnye továbbá, hogy a gépészek ingyenesen megszerezhetik a T kategóriás jogosítványt, illetve a későbbiekben specializálódhatnak is ezzel az előképzettséggel.