Hírek Külföld

Svédországban a szexuális zaklatás sem elég ok egy illegális bevándorló hazaküldésére

Nem kell tartania a deportálástól annak a húszas éveiben járó nyugat-afrikai bevándorlónak, aki a vád szerint négy tinilány ellen követett el szexuális zaklatást egy svédországi diszkóban – közölte a Nyheter Idag svéd hírportál alapján a 888.hu.

A szórakozóhelyen mindenkinek feltűnt egy fekete srác, aki gyanúsan kedves volt a lányokhoz. Megpróbáltuk magunktól távol tartani, erre elkezdett fogdosni minket – mondta az egyik áldozat.

A bűnöző migránst – aki a gyanú szerint a tizenéves svéd lányok melleit és feneküket fogdosta – összesen négyen jelentették fel a rendőrségen.

A bírósági eljárás elindulása után kiderült, hogy a fekete férfi még 2015-ben nyújtott be menedékkérelmet a skandináv államban, amit a svéd hatóságok 2017-ben elutasítottak. Mivel azonban az afrikai migráns fellebbezett a döntés ellen, a másodfokú ítélet megszületéséig mindenképpen maradhat Svédországban.

Sőt, a szexuális zaklatás miatt indított bírósági perben eljáró ügyész szerint még azon szexuális bűncselekmények tudatában sem lehet hazaküldeni az illegális bevándorlót, amiket elkövetett.

Az ügyész indoklásában azt állította, hogy a migráns tettei „nem elég súlyosak” a kitoloncoláshoz.

Ez a mostani ügy különös pikantériát kap annak fényében, hogy néhány nappal ezelőtt ugyancsak Svédországban egy kiskorú lányt megerőszakoló migránsbűnöző azzal védekezett a bíróság előtt, hogy nem tudta, hogy a skandináv államban illegális a szexuális erőszak.

Jól mutatja, hogy a harmadik világból érkezett migránsok hozzák magukkal a „kultúrájukat”, hogy a valaha a béke szigetének számító Svédországban az elmúlt években megszaporodtak a nők ellen elkövetett szexuális bűncselekmények. A skandináv ország fővárosa mára gyakorlatilag a világ nemierőszak-fővárosa lett. Egy főre levetítve magasan itt követik el a legtöbb ilyen bűncselekményt, többet, mint akár Fekete-Afrikában, akár a világ bármelyik fejletlen régiójában.

Borítókép: Illusztráció.