Hírek

Márki-Zay már megint magyarázkodik

Ezúttal a gyermeknevelésről tett kijelentései miatt keveredett újabb zavaros ügybe és kínos botrányba a vásárhelyi polgármester – írja a Promenad.

Ismét magyarázkodásra kényszerül Márki-Zay Péter. A hódmezővásárhelyi polgármester ezúttal a gyermeknevelésről értekezett egy rádiónyilatkozatában, ottani kijelentései miatt kritizálja és támadja az országos sajtó. A balliberális Mérce szúrta ki Márki-Zay alábbi gondolatait, majd többek között a 444, illetve a HVG, az Index, a 24, az 168 Óra, az ATV, később a Blikk, az Origo, a PestiSrácok és a Blogstar is élesen bírálta a városvezetőt.

Márki-Zay az ominózus interjúban azt fejtegeti, hogy a gyerekneveléssel, gyerekveréssel kapcsolatos kanadai szabályozást jobbnak tartja a túl szigorú és betarthatatlan magyar jogszabályoknál.

„Kanadában egy ideig próbálkoztak azzal, hogy ezt a teljes, a fenyítésnek a teljes elutasítását iktatták törvénybe, és ezt megváltoztatták utána, és természetesen nagyon szigorúan szabályozva: a gyermeket semmilyen külsérelmi nyom nem érheti, nem lehet a fején ütni, nem maradhat nyoma, csak nyitott kézfejjel, satöbbi, hogy nagyon pontosan, korrekten le van szabályozva, hogyan lehet fenyíteni a gyereket. És én azt gondolom, ez a helyes út, és ezt be is tartatják”

– mondta a politikus.

A gyermekek testi fenyítésről szólva hozzátette, nem ököllel, agyba-főbe jellegű bántalmazásra gondolt,

„de arról szó van igen, hogy egy adott esetben az ember például az utcán egy kézszorítással is jelzi a gyereknek, ha valami nem oké, ha valami nem elfogadható. És nem érdekli, ha sír, sőt.”

Márki-Zay a zavaros nyilatkozata és kijelentései miatt gyakorlatilag az egész éjszakáját magyarázkodással, illetve a balliberális sajtó támadásával töltötte. Közösségi oldalán többek között azt írta: kitart határozott álláspontja mellett, hogy a magyar szabályozással szemben a kanadai helyesebb, az ugyanis nem utasítja el a testi fenyítést a gyermeknevelésben. Hozzáteszi:

„A gyermeknevelésben a szülő legfontosabb feladata, hogy általa a gyermek megtapasztalja azt a FELTÉTEL NÉLKÜLI SZERETETET, amit mindannyiunk számára jelent a Mennyei Atyánk.”