Belföld Hírek

Lomnici: A bevándorlást a velejéig áthatja a korrupció és a bűnözés

Talán túlzás nélkül lehet állítani, hogy egymás után buknak le embercsempészéssel próbálkozó közel-keletiek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az első ilyen ismert eset a később terrorizmussal is meggyanúsított Hassan F.-é volt, ő egy nőt akart más nevére kiállított úti okmánnyal kijuttatni az országból. Egy hete egy iraki nő a barátnője fiát vitte volna Németországba a saját gyereke útlevelével, pár napja pedig egy szír férfi akart a saját fián kívül 5 másik – egyébként afgán, iraki és iráni – gyereket szír útlevéllel kijuttatni – hangzott el az M1 Szemtől szembe című műsorában.

Arra a felvetésre, hogy ezek az emberek miként jutnak fel egy repülőgépre úgy, hogy a személyazonosságuk nem egyezik a papírjaikon lévő adatokkal, Horváth József, a polgári és katonai titkosszolgálatok volt főigazgató-helyettese azt felelte: a hatóságok örülnek, hogy megszabadulnak egy csoporttól, így hanyagul végzik a munkájukat és felületesen ellenőrzik üket.

Megjegyezte: ennél is rosszabb forgatókönyv, ha tudatosan engedik el őket, mondván, ezek az emberek csak a terhükre vannak. Európa nyugati felébe küldik a problémát. Mindkét verzió a szándékosságra épül – hangsúlyozta.

Akkor is korrupcióról lehet szó, ha ellenszolgáltatás nélkül engedték fel a bevándorlókat a repülőgépekre – hívta fel a figyelmet ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője. Mint mondta, valakik jogtalan előnyre tesznek szert ezekkel a taxiztatásokkal, ami kimeríti a korrupció fogalmát.

Az egész migrációt a velejéig áthatja a korrupció, az unió pedig nem foglalkozik a problémával. Az egyezmények csupán üres szavak, semmilyen jelentőségük nincs – hangoztatta.

Felmerül a kérdés, hogy egyáltalán megkísérlik-e kiszűrni a biztonsági kockázatot, például a biometriai adatok ellenőrzésével – fogalmazott Lomnici, majd felvetette, akár kiskorúak is lehetnek a csempészettek között.

A budapesti rendszerről Horváth József úgy gondolja: az elmúlt hónapokban jól vizsgázott, hiszen Hasszán F.-et is kiszűrte.