Hírek Makó

Tartalmas fél éven van túl a Makó Budo Klub

Az idén 30 éves sportegyesület számos kiváló eredménnyel büszkélkedhet az év első félévében, amelyekről Márton Imre elnök, és Pósa Mónika, az aerobik szakosztály vezetője számolt be.

Az egyesület fennállásának jubileumi éveit minden alkalommal különösen komolyan veszi a Makó Budo Klub, ilyenkor például elsődleges cél az is, hogy a szakosztályok szervezzenek Makóra egy-egy kiemelkedő versenyt.

Ezek közé tartozott március elején az Aerobic Diákolimpia Kelet-Magyarországi döntő, de fontos szerepe volt közreműködőként az egyesületnek a Belügyminisztérium országos judo versenyén is. Nem sokkal ezután rendezték Makón az Európai Aikido Konferenciát, amelyen 15 nemzet és mintegy 250 felnőtt és utánpótláskorú versenyző vett részt.

A Makó Budo Klub versenyzői ebben az évben több mint tíz versenyen indultak, ezeken pedig számos első, és dobogós helyezéssel öregbítették a város és az egyesület hírnevét, hangsúlyozta Márton Imre. Az elnök hozzátette: év további részében is kevés pihenés vár a versenyzőkre, az ökölvívóknál, aikidosoknál, és kick-bokszolóknál egyáltalán nem is lesz szünet, de a többi szakosztály is maximum három hétre áll le a munka.

Novemberben ismét több nagy esemény is lesz a városban, rögtön az elején a Contitech Aerobic Kupa, ami éveken keresztül egy kis felkészülési versenynek számított, tavaly azonban már igencsak kinőtte magát, mivel több mint 100 versenyző érkezett.

Kiemelkedik még a makói versenyek közül a Taekwondo Diákolimpia Országos döntő, amely két napos lesz, és mintegy 250-300 gyereket várnak rá. Az ökölvívóknak pedig idén is megrendezik az Erdei János Emléktornát.

Márton Imre arról is beszámolt, hogy Kiss Csaba, a Battodo szakosztály elnöke, aki április elején indult el, hogy teljesítse a 2549 km-es kéktúra útvonalat, jelenleg már a Dél-Dunántúlon tart, július elején érkezik haza.

A Makó Budo Klub elnöke megköszönte a segítő szülőknek és támogatóknak, hogy hozzájárulnak az egyesület eredményes működéséhez, mint mondta, enélkül 30 éven keresztül biztosan nem tudtak volna eredményesen működni.

 

 

Az aerobik szakosztály vezetőjétől megtudtuk, jelenleg egy korcsoportváltáson mentek keresztül, így a versenyzők nagy része most 1.-2. osztályos, a szakosztály minden évben Szolnokon kezdi a versenyszezont.

Pósa Mónika kitért a Makón rendezett Aerobic Diákolimpia Kelet-Magyarországi döntőre is, mint mondta 5. alkalommal tartották Makón, innen pedig a szakosztály minden induló versenyzője továbbjutott az országos döntőbe, amire korábban nem volt példa, és Budapesten is kiválóan szerepeltek.

A szakosztály versenyzői nemsokára egy edzőtáboron vesznek részt, utána rövid pihenés, és augusztusban megkezdődik újra a felkészülés, mondta el Pósa Mónika.