Hírek

A bevándorló dzsihád: az új iszlám terrorizmus

Alexandre del Valle ismert francia-olasz politológus alapvetően az iszlamizmussal, annak terjedésével és a nyugati világra gyakorolt negatív hatásaival foglalkozik. Az 1990-es évek elején részt vett a Vöröskereszt több, libanoni keresztényeknek nyújtott segélyakciójában, 1999-2000-ben a Le Figaróban publikált több írásában is megvédte a zsidó közösségeket és Izraelt a Franciaországban már akkor is tetten érhető antiszemita támadásokkal szemben. 2011-ben mély és elgondolkodtató könyvet írt „Miért gyilkolnak keresztényeket a világban” címmel, amelyben az iszlám befolyás növekedésével párhuzamosan kialakult új keresztényfóbia jelenségét vizsgálta. Részletes és kitűnően dokumentált könyvében aggodalmának adott hangot a keresztények elleni már akkor rendszeressé váló támadások és az iszlám térhódítása miatt – írja az Origo.

A Les Valeurs Actuelles-ben Del Valle most arra hívja fel a figyelmet, hogy a május 24-i lyoni levélbombával elkövetett terrortámadás a dzsihadizmus egy új dimenzióját nyitja meg. Szerinte az a tudat, hogy valaki „illegális migráns”, magát a nyugati zsidó-keresztény világ „áldozataként” azonosítja, annyira erős „érzés” lehet, hogy ezek az „új hősök” az elkövetkező időszakban egyre több hasonló terrortámadást követnek majd el Európa-szerte. 

Sajátos, új keletű terrorizmus

Megállapítása szerint a „bevándorló dzsihád” egyszerre merítkezik az Európába illegálisan bejutott migránsokból és a radikális iszlám már itt élő, migráns hátterű híveiből. Sajátos, új keletű Nyugat-ellenes terrorizmus van kialakulóban, amelyet a bosszúvágy, a rasszizmus és az iszlám nyugati fogadtatásának (vélt, sokszor hamis) negatív emlékei egyszerre táplálnak. A gyakran szélsőbaloldali tanokat is hirdető, radikalizálódott muszlimok körében terjedő új típusú dzsihád ideológiai alapja az, hogy a terroristának választ kell adnia azokra a vélt-kitalált sérelmekre, amelyeket a nyugati világ követett el a muszlimok ellen, azaz az iszlamofóbiára, a rasszizmusra, az „új-gyarmatosításra”, az „új-kereszteslovagokra”. Ezzel a kreált gondolati világgal szemben a nyugat-európai társadalmak a valóságban befogadják, tolerálják, segélyekkel látják el, támogatják mind a vallásuk gyakorlásában, mind a „beilleszkedésükben” az érkező migránsokat. Vagyis a kiindulási alap egyértelműen téveszme.

A bevándorló dzsihadizmus ideológiája egyesíti a nyugatellenességet, az iszlamisták „hitetlenek” elleni gyűlöletét, a posztkoloniális bosszúvágyat és adott esetben a szélsőbaloldali eszméket is, legyenek azok ökológiai vagy szigorú értelemben vett marxista-leninista tanok.

Ezért a zsidó-keresztény kultúrkörbe tartozók ellen bármi lehetséges és megengedett. Del Valle még azt is hozzáteszi, hogy a dzsihád irányítói számára a „migránsügy” napirenden tartása nagyon fontos, mert ennek mentén válik lehetségessé az egyes iszlamista forgatókönyvek, tematikák összehangolása, e körül lehet összefogni a bevándorlást bármely okból támogatókat, az antiszemitákat, az Izrael-elleneseket, az új barbár fehérellenes rappereket, a nyugatelleneseket és a szélsőbaloldali, ökológiai vagy eszmei (anarchista) alapokon akciózó radikálisokat is.

Del Valle példákon keresztül igazolja elméletét.

A legutóbbi terrorista merénylet elkövetője, a lyoni terrorista, Mohamed Hicham Medjdoud illegálisan tartózkodott Franciaországban, diákvízumát a hatóságok megtagadták,ez volt az alapvető oka Medjdoub radikalizálódásának. Ennek lett az a következménye, hogy Franciaországnak szembe kellett néznie a „bevándorló dzsihád” első támadásával.

A terrorista eleinte nyíltan deklarálta, hogy azért akart robbantani, mert így akart tiltakozni a francia hatóságok migránsellenes akciói ellen. Később azt is világossá tette, hogy az Iszlám Állam nevében avatkozott be az európai parlamenti választások finisébe, zavart akart kelteni, destabilizálni akarta a demokráciát. Nem meglepő, hogy „legtitkosabb gondolatai egy iszlám kalifátusban manifesztálódtak”, az pedig, hogy egy választási kampányban cselekedett, pontosan illik az Al-Kaida és az Iszlám Állam vezető ideológusainak tanai közé, akiknek az a céljuk, hogy nemzetközi káoszt teremtsenek, félelmet, paranoiás, szeparatista reakciókat indukáljanak a társadalomban (a 2004-es összehangolt madridi terrortámadások három nappal a parlamenti választások előtt voltak).

A terrorista első nyilatkozataival azt sugallta tehát, hogy minden illegális, papír nélküli migráns nevében, a feladatukat végző hatóságok ellen cselekszik, mintha a migráció ellenőrzése és a jogszabályok végrehajtása az államokra nézve „szégyenletes” lenne, és arra úgy kellene választ adni, ahogy azt Mohamed Hicham Medjdoud tette. A mainstream balliberális média csak olajat öntött a tűzre azzal, hogy a terroristát áldozati szerepbe bújtatta, és úgy mutatta be, mint „akit megfosztottak a diákvízumtól”, aki „jó tanuló” és „rendes fiú” volt, és bár végül is egy terroristamerényletet hajtott végre, de az csak egy reménytelen válasz volt arra, hogy migránsként igazságtalanság érte, elvették diákvízumát, és ezzel egyfajta „modern kori zsidóvá vált” a szó üldözött értelmében, akit arra ítéltek, hogy a „haláltáborba” deportálják, azaz visszaküldjék saját hazájába. A nyugati ember bűntudatára és a muszlim elkövető áldozati szerepének hangsúlyozására épül tehát a balliberális média kommunikációja.

Nagyon fontos következtetést von le Del Valle ebből a folyamatból. Azt mondja, hogy azok a terroristák, akik az elmúlt években Franciaországban, Spanyolországban, az Egyesült Királyságban, Németországban, Belgiumban, Svédországban vagy Spanyolországban követtek el merényletet, azok mind jogsértő állapotban (illegálisan) tartózkodtak Európában. Azért tudtak merényletet elkövetni, mert a hatóságok sohasem szankcionálták őket (holott a jog erre nemcsak felhatalmazta őket, hanem elő is írta ezt), soha nem tudták kiutasítani őket, mert a specializálódott jogvédők, jogászok, ügyvédek, bírák, baloldali politikai pártok, szociológusok, civil szervezetek és a média védték őket ettől. Ezért itt maradhattak, és senkit sem érdekelt, hogy ez ellentétes a leírt törvényekkel.

Terrorizmus, szélsőbaloldal és a támogató balliberális média

Del Valle még ennél is tovább megy, és azt írja, hogy ha a dzsihadista ideológusok és irányítók helyébe képzelnénk magunkat, akkor egyre közelebb éreznénk magunkhoz a szélsőbaloldali mozgalmakat, amelyek ugyanúgy a rombolás, az erőszak hívei, ugyanúgy a nemzetállamok és a Nyugat ellen harcolnak, mint a radikális iszlám elkötelezett »katonái«. Fontos az is, hogy ezek a szélsőbaloldali mozgalmak „zöld” és „vörös” színezetet öltenek, azaz egyszerre tartoznak a zöld pártokhoz és a kommunista ideológiához. Természetes konvergenciáról van szó, mert mindkét mozgalomnak, tehát a radikális iszlámnak és a szélsőbaloldali mozgalmaknak is a zsidó-keresztény hagyomány, azaz a nyugati társadalom áll a célkeresztjében. A két oldal összefonódását jól mutatja Pim Fortuyn, az egykori népszerű holland iszlámellenes politikus 2003-as meggyilkolása. Az elkövető egy radikális, szélsőbaloldali környezetvédő volt, aki később be is vallotta, hogy meg akarta akadályozni, hogy a muszlim migránsokat „ürügyként” használja fel a politika.

A közelmúlt egyik emlékezetes, kis híján súlyos tragédiába torkolló olaszországi esete pedig arra jó példa, hogyan akar egy, az olasz államtól munkát, állampolgárságot kapó, viszonylag rendezett helyzetben levő egykori migráns bosszút állni vélt sérelmei miatt terroristacselekmény elkövetésével. 2019 márciusában a szenegáli bevándorló, Ousseynou Sy gyerekeken akart bosszút állni, mert a „nyugati társadalom nem fogadja be az afrikaiakat és a muszlimokat”. Az iskolai buszsofőrként dolgozó, 2004-ben olasz állampolgárságot szerzett szenegáli 51 gyereket ejtett túszul buszában, 10 liter benzint locsolt szét, és ördögi terve szerint a busz és a gyerekek felgyújtásával tiltakozott volna az általa és a többi migráns által elszenvedni vélt sérelmekért.

A gyerekeknek végül is sikerült kimenekülniük a buszból, Syt pedig áldozati szerepbe bújtatta a média. A szenegáli buszsofőr esete azért is rémisztő, mert már 15 éve olasz állampolgár, jó munkája volt, és azt vallotta, hogy elégedett volt azzal, ahogy beilleszkedett az olasz társadalomba.

Vagyis azon kevesek közé tartozott, akiknek az integrációja – legalábbis látszólag – sikeres volt. Mégis Nyugat-ellenes gyűlölet fűtötte, és azt mondta, vissza akar menni Olaszországba. Vagyis valójában azt állította, az ő terrorizmusa humanitárius, altruista eredetű.

Ugyanide tartozik a fehér gyerekek legyilkolását és Franciaország pusztulását kívánó rasszista rapper, Nick Conrad is, akinek elképesztően trágár, kirekesztő és rasszista szövegeivel itt foglalkoztunk. Ő is azt mondta, hogy a célja csak az volt, hogy „megértesse az afrikaiak szenvedését”, akár olyan áron is, hogy ezért fehér csecsemők lemészárlásáról rappel.

Hamis áldozati szerep a balliberális média hathatós támogatásával

Del Valle szerint a fenti három esetben, tehát a lyoni terrortámadás elkövetőjében, a szenegáli buszsofőrben és a rasszista rapperben az is közös, hogy védekezésükben mindhárman az áldozat szerepét játszották, és ehhez asszisztáltak a jogvédő szervezetek, ügyvédjeik és persze a mainstream, balliberális média is. Mindannyian „békések, kedvesek, problémamentesek voltak”, és amit elkövettek, azt „lázadásból és elkeseredésükben tették” csak. 

Del Valle konklúziójában azt emeli ki, hogy ezzel az etnikai-vallási alapú, Nyugat-ellenes erőszakkal szemben az öregedő és békés európaiak tehetetlenek és egyre inkább kiszolgáltatottak lesznek. A megfélemlítés, az erőszak mellett a tudatos áldozattá válás és az európai emberek bűntudatára építés képezik az alapvető elemeit az új típusú terrorizmusnak, az új típusú dzsihádnak, amelynek korszakába Európa most léphet be csak igazán.

 

Forrás: Origo | Borítókép: illusztráció