Hírek Makó

35 Almásis diák vette vállára a tarisznyát

Elbúcsúztak a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Almási Tagintézményének nyolcadikosai: a tarisznyák átvétele után intelmekkel is ellátták a hetedikeseket.

Két osztály összesen harmincöt diákja vonult végig az iskola termein, hogy búcsút vegyenek diáktársaiktól és tanáraiktól és egykori iskolájuktól, amely hamarosan egy új épületben fog működni.

– Maga az épület tervei már elkészültek, én nagyon bízom benne, hogy az új iskolaépületben nagyon sok új diákot köszönthetünk majd és azok a fejlesztések, amik megvalósulnak ezáltal, egy sokkal komfortosabb, közösségi térrel felszerelt iskolában a gyerekek is szívesen járnak majd – mondta el Borkáné Dudás Mónika  az 2020 EFOP pályázat keretében megvalósuló fejlesztésről.

navigate_before
navigate_next

Az intézményvezető beszédében az út kijelölésének fontosságát emelte ki, és felhívta arra is a figyelmet: elsőnek nem mindig választunk jól, de sosem szabad letörni, és keresni kell az új utakat. A ballagóktól elbúcsúztak a hetedikesek is, akik a közös emlékeket is felelevenítették, a búcsúzók pedig intelmekkel látták el diáktársaikat az utolsó év kapcsán, a kiemelkedő tanulók pedig jutalomban is részesültek.