Hírek Makó

Felújították az ENI éjjeli menedékhelyét

A nappali melegedő renoválása után a Makói Egyesített Népjóléti Intézmény éjjeli menedékhelye is megújult. Hamarosan új bútorok is kerülnek ide.

Május végén a Givaudan önkéntesei tisztasági meszelést végeztek a nappali melegedőben és annak nyílászáróit is lefestették, ezt követően a makói önkormányzat és a Szak-Ma Center közös együttműködéseként újították fel az éjjeli menedékhelyet is. Ahogy Tóthné Balázs Andrea a Makói Egyesített Népjóléti Intézmény vezetője elmondta, erre a munkálatra nagy szükség volt már, mivel a 13 telephelyre mindössze két karbantartó jár.

Matuszka Istvántól, a Szak-Ma Kft. cég ügyvezetőjétől megtudtuk, sikerült a kijelölt idő alatt végezni a munkával, teljes mértékben befejezték a vállalt feladatokat. Az éjjeli menedékhely valamennyi helyiségét kifestették, illetve a nyílászárókat és az ajtókat is rendbe tették. Az egyik legnehezebb munkának a mosdók felújítása bizonyult, ugyanis a pozdorjából készült épületet is kellett javítani.

A makói ENI vezetője hozzátette, pályázati források által is meg tudnak újulni: 2016-ban a Hajléktalanok Közalapítvány kiírását sikeresen elnyerték, így azt az összeget krízisétkeztetésre tudták fordítani, illetve a matracok és ágyneműk cseréje is megtörtént. Idén is nyújtottak be pályázatot, amelyből szárítógépet tudtak vásárolni. Az intézmény saját költségére új bútorokat is sikerült beszerezni: így hamarosan új éjjeliszekrényeket, ruhásszekrényeket, konyhai székeket és fogasokat tudnak behelyezni.