Hírek Makó

Farkas Éva Erzsébet: a hagyomány és a kultúra átörökítése nélkülözhetetlen

Három oktatási intézményben összesen 14 pedagógus kapott ma elismerést a Makó Város Fejlődéséért Közalapítványon keresztül a várostól. A polgármester szerint az oktatási intézmények a rendkívüli verseny eredményekkel, és a felelősség, az értékek, és a hagyományok átadásával felbecsülhetetlen munkát végeznek.

A Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskolában adták át a mai napon először az intézményvezető által javasolt, majd a Makó Város Fejlődéséért Közalapítvány kuratóriuma által jóváhagyott pedagógusoknak járó elismeréseket kimagaslóan eredményes pedagógiai munkájukért. A diákok itt egy rövid műsorral is készültek a pedagógusnap alkalmából.

Farkas Éva Erzsébet hangsúlyozta, 25 éven keresztül volt pedagógus, ennek az intézménynek a falai közül elindulva, ahol nagyon sok tapasztalattal és élménnyel gazdagodott.

– Felelősség, érték, hagyomány. Ez az, amit Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola minden egyes nap nyújt a város közösségének, és a diákjainak. – mondta el az iskola fontosságát kiemelve a polgármester.

Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola idei díjazott pedagógusai:

Nagy-Szilágyi Krisztina, Ormándlaky Péterné

 

navigate_before
navigate_next

 

A Kálvin Téri Református Általános Iskolában a polgármester kiemelte, idén 180 diák volt az iskolában, akik több mint 550 országos verseny eredményt értek el 1-10. helyek között. A tudás mellett azonban a reformátusok sajátos lelkiségét is adja az intézmény a városnak.

A Kálvin Téri Református Általános Iskola idei díjazott pedagógusai:

Jesityné Szűcs Gyöngyi, Magony Istvánné, Dr. Tamásné Rébék Nagy Klára

 

 

A Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola kilenc tanárja szintén átvehette ma a Makó Város Fejlődéséért Közalapítvány elismerését. Farkas Éva Erzsébet megköszönte a tanároknak, hogy számtalan városi rendezvényen megmutatják művészeti tehetségüket az itt tanuló diákok, és azt is, hogy hagyományt és kultúrát örökítenek át az oktatás révén, ami a mai világban nélkülözhetetlen. A pedagógusnapi ünnepségen itt is műsorral készültek a diákok.

A Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola idei díjazott pedagógusai:

Benkő Zoltán, Csizmadia Csaba László, Gábor-Nagy Árpád, Poór Ágnes, Ruff Mária, Dancsi Györgyné, Czebe Gyuláné, Pallagi Beáta, Waszlavszki Gyöngyi

 

navigate_before
navigate_next