Hírek

Összeomlás után: kezdődik a szánalmas ellenzéki casting

Totális káoszt hozott az ellenzéki oldalon a bukott televíziós színrelépése. Karácsony Gergely szerint is megbomlott a bizalmi viszony a pártok között, mivel Gyurcsányék Kálmán Olga támogatásával megszegték a korábbi szavukat. A szocialista pártvezetők nagyon idegesek lettek a volt miniszterelnök döntésétől, és egyáltalán nem lelkesednek Kálmán Olgáért. Egyelőre öt ellenzéki főpolgármester-jelölt vesz részt a szánalmas castingban, de hogy a végén ki marad állva, azt nem lehet megjósolni – írja az Origo.

A Demokratikus Koalíció és elnöke, Gyurcsány Ferenc, megváltoztatva korábbi álláspontját, Karácsony Gergely helyett Kálmán Olga főpolgármester-jelöltségét támogatja. Annak ellenére, hogy a bukott televíziós “függetlenként” indul az ellenzéki előválasztáson, jelöltségét rendkívüli sajtótájékoztatón Gyurcsányné jelentette be. 

Hidegzuhany

Kálmán Olga színrelépése hideg zuhanyként érhette Karácsony Gergelyt, mivel az MSZP–Párbeszéd közös főpolgármester-jelöltje Gyurcsányné bejelentését követően azonnal lemondta a délutánra szervezett sajtótájékoztatóját. Zugló polgármestere a bejelentés után két órával közösségi oldalán mentegetőzött: „Na, most ért véget a találkozó az aktivistáinkkal, három dolog elöljáróban: 

  • Mindig is szerettem a kihívásokat.
  • Mindig is abban hittem, hogy az előválasztáson minél több jelöltnek kell indulnia, hogy a hatalom jelöltjével szemben a budapestiek jelöltje álljon.
  • Mindig is szerettem Kálmán Olgának nyilatkozni.

Karácsony később azt mondta: „Sziasztok! Kezd egyre érdekesebbé válni a budapesti előválasztás. 

Eddig is tudtam, hogy lesz a DK-nak jelöltje az előválasztáson, csak eddig azt hittem, hogy én leszek. De c’est la vie, ilyen a politika állítólag. 

Egyre mélyebb szakadékok

Az ellenzéken belüli ellentétek pénteken tovább mélyültek, mivel Karácsony kijelentette: megszűnt a baloldali egység, amikor a DK saját jelöltet állított az előválasztáson. Majd pedig közölte, az viszont biztos, hogy a pártok közötti együttműködés kapcsán van egy megoldandó feladat. A bejelentés előtti estét DK-s polgármesterjelöltekkel töltöttem, és arról beszéltünk, hogy milyen lesz a közös kampányunk, nyilván ehhez képest 12 órán belül egy másik jelölt egy érdekes fejlemény, amelyet többféleképpen lehet értelmezni. Karácsony később megismételte, hogy dolgozniuk kell azon, hogy a pártok közötti bizalmi viszonyt megerősítsék, hiszen ez az utóbbi napokban inkább gyengült.

Gyurcsány sem maradt csendben

Nem tett jót a pártok közötti viszonynak az sem, hogy Kálmán Olga jelölése kapcsán Gyurcsány Facebook-bejegyzésben lényegében azt fogalmazta meg, hogy a Momentum tehet az egészről, akik saját jelölttel álltak elő, amivel szerinte „kinyílt a verseny”. Ezektől függetlenül Gyurcsány szerint a kerületi megállapodásokat nem akarják felrúgni, és bárki győz az ellenzéki előválasztás második fordulójában, azt fogják támogatni. A DK elnöke gondosan kikerülte, hogy az EP-választás másnapján szóban még az alkalmatlan zuglói polgármester indulását támogatták.

A szocialisták hisztérikusan nekimentek a DK-nak

Jelenleg tehát úgy néz ki a helyzet, hogy az ellenzéki oldalon öten vesznek részt a szánalmas castingban: Sermer Ádám, a Liberálisok jelöltje, Puzsér Róbert, Kerpel-Fronius Gábor, Karácsony Gergely és végül Kálmán Olga. Az első kettő a jelenlegi állás szerint nem fog részt venni az előválasztási bohóckodásban, míg az utóbbi három igen.

Azt, hogy mekkora is a káosz, jól mutatja, hogy Szanyi Tibor, az MSZP alelnöke egy rövid kis bejegyzésben ment neki Kálmán Olgának. Azt írta:  Nekem kicsit sok az oligarcha Kálmán körül: Gyurcsány, Simicska, Dobrev. 

Nem fukarkodott Bárány Balázs, a szocialisták elnökségének másik tagja sem, aki szerint “tudtuk, hogy a DK-nak lesz jelöltje az előválasztáson, csak eddig azt mondták, hogy Karácsony Gergely az. Most már tudjuk, hogy nem bontották ki az igazság minden részletét.” Ezzel Gyurcsány hírhedt interjújára utalt, amiben 2006 nyarán a választások előtti hazugságait magyarázta.

Lényegében tehát hazugnak nevezte Gyurcsányékat a szocialista elnökségi tag. 

 

Kunhalmi Ágnes egy hosszú bejegyzésben próbálta értelmezni a helyzetet, de egyértelműen azt sugallta, hogy Gyurcsány megszegte a korábbi ígéretét. Idézte a bukott miniszterelnök szavait, majd pedig Karácsony támogatására szólított fel. 

 

Droidok és agyhalottak – ezt tudja a Momentum

Időközben azonban a momentumos jelöltről is egyre szánalmasabb dolgok derülnek ki. Kerpel-Fronius droidoknak nevezte a Fidesz szavazóit egy Facebook-bejegyzésében. Tavaly márciusban Kerpel-Fronius Gábor az Orbán Viktort támogató magyarokról azt írta, „így is van az országban mintegy 3 millió droid, aki csak azért rá szavaz, mert ő azt mondja, hogy szavazzon rá, függetlenül attól, hogy ő mit mond” – számolt be a Hír TV.  Nem ez az első alkalom, amikor a Momentum jelöltje becsmérlően nyilatkozik, a Horvátország-Franciaország vb-döntő után agyhalottnak nevezte a magyarokat.

Az a tény, hogy olyan jelöltekkel áll elő az ellenzék, mint Karácsony, Puzsér, Kálmán Olga és Kerpel-Fronius, csupán azt mutatja meg, hogy óriási bajban vannak, teljesen szétestek a sorozatos kudarcok, legutóbb az EP-választáson elszenvedett történelmi vereség következtében, és semmi más nem maradt hátra nekik, mint – saját kifejezésüket használva – a casting, hasonlóan a 2014-es önkormányzati választások előtti időszakhoz.

 

Forrás: Origo | Borítókép: archív fotó