Hírek Térség

Nézőpont: Márki-Zay polgármesterként már megbukott

A vásárhelyiek többsége ma már elégedetlen a polgármester munkájával – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből, mely rámutat: jól megválasztott jelölttel a város újra kormánypárti vezetőt kaphat.

A vásárhelyiek több mint fele, 53 százaléka elégedetlen, és csak 39 százalék elégedett Márki-Zay Péter eddigi polgármesteri tevékenységével – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából. A múlt héten készített felmérésről a Magyar Nemzet pénteki lapszámában számolnak be – szemlézte elsőként a Rádió7.

A cikkben arra is felhívják a figyelmet, hogy a kutatóintézet márciusi felméréséhez képest nyolc százalékponttal, 45-ről 53-ra, a tavaly nyári felméréshez képest pedig tizenhárom százalékponttal 30-ról 53-ra nőtt a városvezető munkájával elégedetlenek aránya. Mindez azt jelenti, hogy míg korábban többen voltak elégedettek a polgármester munkájával, mint amennyien nem, márciusra ezek az arányok kiegyenlítődtek, mostanra pedig már a Márki-Zay munkájával elégedetlenek kerültek többségbe.

A vásárhelyi polgármester tehát nem egyszerűen legyőzhető, mint ahogyan azt a márciusi adatfelvétel alapján jelezte a Nézőpont, hanem városvezetőként úgy tűnik, már el is vesztette a versenyt.

A cikkben arra is felhívják a figyelmet, hogy egy fideszes jelölt a jelenlegi mérések szerint 54 százalékot kapva le is győzné egy most vasárnap tartandó választáson Márki-Zayt. A kutatóintézet ennek kapcsán rámutat: jól megválasztott jelölttel Vásárhely újra kormánypárti vezetőt kaphat.

 

 

A Nézőpont kiemeli: a polgármester tavaly februári kampányát Lázár János ellenében építette fel. Az idei választáson azonban erre kisebb esélye lehet, mert ma már a volt kancelláriaminiszter a legnépszerűbb politikus Vásárhelyen. Lázár Jánost a vásárhelyiek 58 százaléka szeretné fontos politikai pozícióban látni, míg Márki-Zayt csak 38 százalékuk. A hivatalban lévő polgármester számára az is elgondolkodtató adat, hogy a helyiek 51 százaléka nem szeretné semmilyen fontos politikai pozícióban látni.

A Nézőpont május végén készített, most publikált kutatása azt is aláhúzza: a polgármester népszerűtlenségével szemben  a kormánypártok társadalmi támogatottsága magas.

Egyrészt azért, mert a legutóbbi európai parlamenti választáson a Fidesz-KDNP 48,5 százalékos listás szavazati eredményt ért el a városban. Ez háromszor magasabb, mint a második helyezett DK szavazataránya és 40 százalékponttal több, mint a Márki-Zay Pétert támogató Jobbik táborának mérete.