Hírek Makó Színes

11 pedagógust köszöntött a város

Három oktatási intézményben, tizenegy pedagógus vehetett át elismerő oklevelet a Makó Város Fejlődésért Közalapítványtól szerda délután, pedagógusnap alkalmából.

Ahogy az elmúlt években, idén is megjutalmazza a makói nevelési intézményben dolgozó szakembereket a Makó Város Fejlődésért Közalapítvány a városvezetéssel közösen. Ebben a tanévben 46 pedagógust tudnak kitüntetni. A Pápay Endre Oktatási Intézményben három kollégáját terjesztette fel az elismerésre Vargáné Szalados Klára intézményvezető. Farkas Éva Erzsébet polgármestertől és Halmágyi Páltól Kubátné Kúsz Anikó és Gyulai Éva gyógypedagógusok vehették át az oklevelet, továbbá Kissné Luczó Erika kertészeti szakoktatót is jutalmazták, azonban ő a díjátadón nem tudott részt venni.

navigate_before
navigate_next

A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum tagintézményei közös pedagógusnapi ünnepséget szerveztek a Korona dísztermében. Itt nemcsak a makói, hanem más tagintézmény tanárai is kitüntetést vehettek át. Árva-Nagy Sándorné, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum főigazgatója az ünnepség előtt elmondta, azért Makót választották helyszínül, ugyanis a makói székhely számos szakmai versenyen remek eredményt ért el az elmúlt években.

navigate_before
navigate_next

Makó Város Fejlődésért Közalapítvány jutalma kapott Forgácsné Busa Szilvia, Szekeres Krisztián, Molnár Zsolt, Tilimpás Judit, Ambrusné Kovalovszki Hedvig, Pipisné István Ildikó és Papós András. A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum is jutalmazta a makói szakembereket: a „Miniszter Elismerő Oklevele” kitüntetést Kolozsvári János vehette át. A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum vezetősége a 2018/2019-es tanévben is kitüntetést adományozott azon pedagógusok részére, akik elhivatottan és eredményesen szolgálják az oktatás-nevelés ügyét, tevékenységükkel növelik a tagintézmény elismertségét, hírnevét, személyiségük követendő és példaértékű tanítványaik és kollégáik számára. Makón Kincses Tímea tagintézményvezetőt tüntették ki a kiváló vezetői és szakmai tevékenységéért. A makói tagintézmény nevelőtestülete “Elismerő Oklevelet” vehetett át az országos kompetenciamérésben elért kimagasló eredményéért a szövegértés és matematika hátránykompenzáció és fejlesztés területén.

navigate_before
navigate_next

A Bárka Református Óvodában Kovács Rolandné óvodapedagógust tüntették ki. A szakember a főiskola elvégzését követően jelentkezett a Bárkába, és már gyerekként tudta, hogy óvónő szeretne lenni.