Hírek Makó Színes

Négyen kaptak Pápay-díjat

Hétfőn tartották a XX. Csongrád Megyei Gyógypedagógiai Mentálhigiénés Konferenciát Makón, a József Attila Városi Könyvtárban. Az előadások után átadták a Pápay-díjat is.

Tartalmas napon vannak túl azok a pedagógusok, akik a nap folyamán részt vettek a XX. Csongrád Megyei Gyógypedagógiai Mentálhigiénés Konferencián. Vargáné Szalados Klára, a Pápay Endre Oktatási Intézmény tagintézményvezetője elmondta, 9 órától a Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálattal együttműködve előadásokat hallgathattak meg érdeklődő pedagógusok.  

– Az idei konferencia a „Sokszínű pedagógia az együttműködés jegyében” című témát kapta. Azt gondolom, hogy fémjelezte az előadások valamennyi része ezt a témakört – fogalmazott az intézményvezető. – Ezt követően átadtuk a Pápay-díjakat is. Az elismerősről tudni kell, hogy egy négyfős kuratórium döntött arról, hogy ebben az évben kik részesülhetnek a Pápay-díjban.

navigate_before
navigate_next

Idén három tanár és egy támogató vehette át az elismerést: Illyés Gyulánét, nyugalmazott gyógypedagógust, volt iskolaigazgatót és a Pápay-nap megalapítóját, Oláhné Bódi Erzsébet pedagógust, Patkós Győző testnevelő tanárt és Berki József Pétert, az Eurorest Konyha vezetőjét jutalmazták. A díjazottak egy megújult emlékplakettet kaptak.