Blog

Magyar gyomor

Lángos, sült kolbász és hal, a tallér meg a társai. Súlyos témáról könnyedén.

Nagyon szeretek enni és még inkább finom hazait enni. (Kicsit mostanság mintha át is billentem volna a kelleténél jobban is ebbe az irányba, néha a mennyiség is számít nem csak a minőség.) Nyilván oka van, de akad, amiből kevéssé ismerem a mértéket. Ilyen pl. az a tallér, aminek a tésztáját gombócolni kell és utána a tűzhely lángja fölött két vaslap közé összenyomva megsütni. Ennek fincsi minden változata, a sós, a köményes, a sajtos és a többi… (Mindegyik családnak van receptje, vagy megörökölt sütőeszköze.) Ki, hogy hívja, én csak veszélyesnek, mert addig eszem, amíg el nem fogy. Az ilyen és ehhez hasonló étkek kiválóan alkalmasak olvasás mellé, beszélgetéshez, tévézéshez, gondolkodáshoz, egyedül vagy társaságban, szóval bármilyen helyzetben segítenek. Hogy min, azt igazából nehéz meghatározni, de néha elemi erővel tör az emberre egy-egy ilyen időtöltés. Ami után lehet, jó ideig rá sem tudunk nézni majd, egészen az újbóli nagy fellángolásig.

És máris témánál vagyunk. Legutóbb (esküszöm) eszembe sem jutott volna a kalóriadús reggeli, ha éppen nem a sarki lángosozónál kellett volna lassítanom és a párás hajnal után a lehúzott ablak mellett egyből rám csapott a jól ismert illat. (Aki pékség vagy egyéb sütöde, netán piac környékén lakik, tudja, miről beszélek.) Nos, ez az a hajnali vendéglátó egység, aminél mindig jó látni a sort. Mert igazi magyar találmány (volt már, hogy külföldön járva, olykor helyesírási hibával írva, de hasonló feliratú bódénál azért megdobban az ember szíve), laktató, olcsó és valódi közösségszervező erő. Az olajgőzös, hagymaillatú helyiségben vagy kígyózó állás közben várakozva azért csak elindul a beszélgetés, a nézgélődés, meg a kisvárosi logika alapján, elég gyakran akad ismerős is. Nagyjából mindenki tudja, mit akar, az időt rászántuk (bele kell kalkulálni az esetleges átöltözést is), de azt is tudjuk, megéri, mert bár messze még az ebéd, de addig nem kell gondolnunk evésre. Sokaknak bejön a helyben fogyasztás, én jobban szeretem hazavinni és otthon megadni a módját (autót is szellőztetni kell), de teljesen mindegy, az élmény a lényeg. Még jobb barátokkal együtt fogyasztani, van, aki hetente partizgat vele, nekem azért kell a szünet, hogy újra vágyjak rá. (Ugyanígy vagyok a lacikonyhással meg a halassal is. Mindenkinél más jön be, de a hatás ugyanaz.)

Tudom, hogy nem nagyon illeszthetők be egyetlen diétába sem, el lehetne házilag is készíteni, meg biztos akadna száz másik ötlet reggelre. (Például sült kolbász, hekk vagy kinél mi). De van az az olajos kézélmény és teli gyomorhatás, amiért azért néha megéri.

Ritkán, de ezek is lehetnek egy jó napindítás részei.

Ja, és még nem nagyon találkoztam olyannal, akik ezt ne szeretnék.

Azon túl, hogy a mieink, biztos tudnak is valamit.