Makó Programok

Szinetár Dórával nyitja meg a nyári szezont a Hagymatikum

Szombaton hivatalosan is kezdetét veszi a nyár a fürdőben, ahol színes programok várják ezen alkalomból a kikapcsolódni vágyókat.

Nagy hagyománya van a szezonnyitónak a fürdő életében, hiszen 2013 óta minden évben megrendezik, az idei évben is közösen ünnepel a vendégekkel a Hagymatikum, ezen a napon pedig a kültér is hivatalosan megnyitja kapuit.

– Hogyha ünneplésről van szó, akkor programokat is szervezünk rá, hogy méltóak legyünk ehhez az alkalomhoz: idén Szinetár Dórát hívtuk el sztárvendégnek, az ő énekes műsorát kiegészíti még gyermekműsor is, ahol a Sajtkukac Duó fog hozzánk csatlakozni, illetve 2018-ban sikere volt az erősember versenynek, szóval szerettük volna ezt megismételni, folytatni ezt a hagyományt – mondta el portálunknak Lajtosné Papp Noémi, aki továbbá elárulta: napközben vízi aerobic, kreatív sarok, arcfestés és nyereményjátékok is várják a fürdőzőket.

– Valamint mi mindig készülünk B tervvel is, hiszen az időjárás szeszélyessége ebben a hónapban már nagyon megmutatkozott. Ha úgy alakul az időjárás, akkor igyekszünk minél több programot az élménymedence-térben megtartani, de optimisták vagyunk, szóval a napsütéses időre készülünk – fogalmazott a fürdő marketingcsoportjának vezetője, és mint kiemelte, az új bowling pályájuk is rendelkezésre áll, így mindenki megtalálhatja számára a kedvező programokat.

 

Borítókép: Facebook / Szinetár Dóra Official Fanclub