Belföld Kiemelt hírek

Újdonságok a falusi csok támogatási rendszerében

Kihirdette a kormány a falusi csok részletszabályait. A támogatás 2019. július elsejétől vehető igénybe és az ezt követő három éven keresztül nyújtható be. A felhívás az olyan ötezer lélekszám alatti helységeket érinti, amelyek népessége 2003-2018 között csökkent, továbbá amelyek hátrányos helyzetű járásokban találhatók.

Gyopáros Alpár kormánybiztos az M1 Forint, fillér című műsorában elmondta: a falusi csok támogatási rendszerében újdonság az általános csok szabályaihoz képest, hogy a preferált kistelepüléseken, Magyarország 2500 kistelepülésén használt lakás vásárlásához, és annak korszerűsítéséhez, felújításához vagy bővítéséhez akár 10 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető. Hozzátette: további újdonság, hogy meglévő lakás vagy meglévő ház felújításához, korszerűsítéséhez és bővítéséhez is igényelhető támogatás akár 5 millió forint értékben.

Támogatást igényelni már megszületett, vagy vállalt gyerekek esetén is lehet. Egy gyermek esetén 600 ezer forint, két gyermeknél 2 millió 600 ezer forint, három gyermek esetén pedig 10 millió forint igényelhető.

Az említett 600 ezer, 2 millió 600 ezer, illetve 10 millió forint 1-2-3 gyermek esetében ennek a fele fordítható az ingatlan megszerzésére, a második felét pedig korszerűsítésre, felújításra, bővítésre lehet fordítani – ismertette Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu alapító-ügyvezetője, majd hangsúlyozta: a támogatások felhasználását igazolni is kell.

Az ingatlan bővítése esetén a lakás hasznos alapterületének el kell érnie egy gyermek esetén a 40 négyzetmétert, két gyermek esetén az 50-et, három gyermek esetén a 60-at, négy vagy több gyermek esetén a 70 négyzetmétert. Ha valaki a kérelem a benyújtását megelőzően vett fel csokot a korszerűsíteni vagy bővíteni kívánt lakáshoz, akkor ugyanazon gyermek vagy gyermekek után is igénybe veheti a támogatást.

A falusi csok hitellel is kiegészíthető. A már meglévő gyermekek után igényelhető támogatás ebben az esetben a kölcsön felvételéhez szükséges önerőnek is beszámítható. A falusi csok kombinálható például a júliustól elérhető babaváró támogatással is – mondta Sándorfi.

Lehet meglévő megtakarításunk, falusi csok mint vissza nem térítendő támogatás, ehhez jöhet a babaváró támogatás, ami egy nulla százalékos hitel, és amennyiben ez még mindig nem elég, akkor lehet vagy támogatott csok hitelt, ami a futamidő lejártáig fix 3 százalékos hitel igénybe venni, vagy pedig piaci alapú hitelt – fogalmazott.

Az egyik vezető ingatlankereső portál felmérése alapján a fővárosban és a megyei jogú városokban tapasztalt áremelkedést mérsékelheti az otthonteremtési támogatások rendszere. Emellett a falusi csok nagymértékben segítheti a kistelepülések ingatlanállományának javulását is – mondta Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Mint fogalmazott, a falusi csok bevezetése a kistelepülések ingatlanárait is megmozgathatja, hiszen az elmúlt évek statisztikáit nézve, számottevő drágulás inkább csak a nagyvárosokban és a fővárosban volt megfigyelhető, a legkisebb községekben és falvakban csak stagnáltak az árak.