Hírek Makó

A Tulipán utcai rendelő felújítására is pályázik a város

Az idei költségvetés terhére már mintegy 6 millió forintot elkülönítettek rá, most további 23 millió forintra nyújtottak be pályázatot, ezzel teljes mértékben megújulhat az épület.

A városvezetés döntése nyomán az elmúlt években több háziorvosi rendelő is jelentős felújításon esett át, például a Justh Gyula utcán, vagy a Hollósy Kornélia utcán, illetve egy teljesen új is épül a Kálvin utcai helyére. A Tulipán utcai rendelő felújítására már elkülönítettek 6.350.000 Ft-ot, amiből első ütemben megvalósul a nyílászárók cseréje, és a fűtés korszerűsítése.

A legutóbbi testületi ülésen született döntés értelmében azonban emellett további 23,8 millió forintra ad be pályázatot az önkormányzat. Mivel ennek támogatási intenzitása 75%-os, ehhez jön még saját költségvetésből 7,9 millió forint. Így a rendelő felújítására fordított teljes összeg közel 35 millió forint lehet.

Nyertes pályázat esetén a második ütemben a többek között a tetőszerkezet, szellőztetés, elektromos hálózat, belső burkolat esik át felújításon, illetve akadálymentes mosdót is kialakítanak.