Hírek Makó Sport

Vízikézilabda mérkőzések is zajlottak a Kihívás Napján

Makói és térségi általános iskolás diákok mérhették össze ügyességüket a Hagymatikumban a Kihívás Napján, amelyhez 1990-ben csatlakozott először Makó.

Idén 29. alkalommal rendezték meg a városban a Challenge Dayt: a világot átívelő sportrendezvényhez Makó 1990-ben csatlakozott, a mai napon pedig már éjféltől elkezdődtek a programok – tudtuk meg Kovács Gábortól. A sportszervező kiemelte, a rendezvény célja inkább a sport népszerűsítése, mintsem a verseny, bár a résztvevő települések sportaktivitásukkal értékes sporteszközöket nyerhetnek.

navigate_before
navigate_next

A programsorozat éjfélkor vette kezdetét: az Erdei János Városi Sportcsarnokban labdarúgó villámtornát tartottak, de a nap során többek között funkcionális edzés, kerékpározás, meridiántorna és nyílt edzések is várták a sportok kedvelőit.

A Hagymatikumban a kinti medencében vízikézilabda mérkőzéseket tartottak, ahol Makó és a térség is képviseltette magát. A hetedik osztályos diákok vidám hangulatban szálltak versenybe a kupáért és az érmekért. Csatlakozni pedig most sem késő, hiszen 20 órakor meridiántornát tartanak a Hagymatikum előtt.