Hírek Térség Top

Szegvári Ernőné: vasárnap mindenki a józan esze szerint voksoljon!

Kiszombor polgármestere reméli, hogy a négy helyi szavazókörben vasárnap a helyi választók többsége megjelenik, s élve demokratikus jogaikkal, ikszet téve a szavazólapra fejtik ki a véleményüket. A község lakói így is érezhetik, hogy Kiszombor nem csak Európában van, de része is az Európai Uniónak.

– Nekem egy üzenetem van, hogy demokratikus jogainkkal éljünk, s mindenféleképpen menjenek el szavazni az emberek és nyilvánítsanak véleményt a vasárnapi európai parlamenti választáson is – mondta Szegvári Ernőné.

Kiszombor polgármestere hozzátette: – Ez a választás a helybélieknek azért érdekes, mert Kiszombor is az Európa része, határ menti település is vagyunk, ezért is fontos, hogy érezzük mi is, hogy az Európai Unió részei vagyunk. Ezért is kell kinyilvánítani a mi véleményünk is, és ezért jöjjenek el szavazni minél többen a helybéliek. Úgy most, mint a későbbi voksolásokon is – biztatta a részvételre a kiszombori választókat.

Szegvári Ernőné arra a kérdésünkre, mi alapján döntsék el, melyik pártlistára adják a szavazatukat, ugyanis most pártokra, nem pedig közvetlen személyekre kell szavazni, azt mondta, hogy az emberek a józan eszükre hallgassanak, s ez alapján született döntésük alapján ikszeljenek a szavazófülkében.

– Bízom abban hogy sokan eljönnek szavazni, s arra számítok, hogy a négy szavazókörben a kiszombori választásra jogosultak nagyobb része megjelenik, s leadja érvényes voksát. Ezzel kifejtik a véleményüket. Mert utána bármilyen döntés születik az Európai Parlamentben, már nem tudják befolyásolni. A tapasztalatok szerint egyébként azok nyilvánítják a szavazások után a leghangosabban a véleményüket, akik el sem mentek szavazni. Most vasárnap megtehetik ők is, ahogy mások, majd a szavazófülkében – mondta Szegvári Ernőné, Kiszombor polgármestere.