Hírek Makó

Nemzetközi versenyen győzött a Návay csapata

A GENIUS, a tehetséges diákokért mozgalom keretében hetedik alkalommal rendezték meg a Vajdasági Fogyasztóvédelmi Diákversenyt, amelyre Szerbia mellett Magyarországról és Szlovákiából is érkeztek csapatok.

Első helyet szerzett a HSZC Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumának  4 fős csapata a Novi Sad-ban tartott VII. Vajdasági Fogyasztóvédelmi Diákverseny döntőjében.

Mint Szekeres Krisztiántól, az intézmény közgazdász tanárától, és pályázati csoportvezetőjétől megtudtuk, 2016-ban az iskola megkapta a Fogyasztói Tudatosságra Nevelő Iskola címet, ezután a Dél-Alföldi Regionális Fogyasztóvédelmi Egyesülettel közösen kezdtek el pályázni projektekre.

Ennek keretében jutottak el a nemzetközi versenyre, amelynek témája a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos megfigyelések, kutatás, és elemzés. Elsőként egy 12 csapatos háziversenyen döntötték el, kik képviselhetik majd az iskolát, áprilisban pedig Zentára látogatottak el, ahol azt nézték meg, ott hogyan zajlik a háziverseny a kereskedelmi iskolában.

A döntőben végül összesen 19 csapat volt Szerbiából, Szlovákiából, és Magyarországról (Szeged, Szentes és Makó városokból). A Návay csapata a társadalomtudományi szekcióba került, ahol 7 csapat szerepelt, közülük szerezte meg az első helyet az iskola.

 

 

Kovács Gabriella, az iskola szakmai tanára portálunknak elmondta, nagyon komoly felkészülési munka előzte meg a versenyt, egy közel 40 oldalas szakdolgozatot kellett összeállítani valamilyen fogyasztóvédelmet érintő témában és egy prezentációt, majd ezt a zsűri előtt előadni.

A csapatban Baranyi Linett, Böngyik Gabriella Dorina, Zombori Krisztián és Wursach Paul Jörg más-más területtel foglalkoztak, a győzelemhez így komoly csapatmunkára is szükség volt. A diákok a vásárlói tudatosságot érintő kérdésünkre elsősorban azt emelték ki, hogy ennek fejlesztése érdekében elsősorban a reklámokra nem árt nagyon odafigyelni, azok ugyanis rendkívül megtévesztőek lehetnek.

Mindannyian egyetértenek abban, hogy az első és legfontosabb lépések között a cégek ilyen irányú befolyásolási kísérletére kell felhívni a figyelmet.