Hírek

Lecserélték a maroslelei volt jegyzői lakás tetőszerkezetét

Újabb, jelentős lépést tettek a kivitelezők a maroslelei főtéren álló egykori jegyzői lakás épületén, annak immár a tetőszerkezetét is lecserélve. A képen még cserepek nélkül az épület.

Már kiköltöztették a helytörténeti gyűjteményt, kicserélték a maroslelei községháza átellenében található volt jegyzői lakás nyílászáróit, sőt a külső hőszigetelés is felkerült a falakra. A maroslelei önkormányzat közösségi cél érdekében pályázott majd 23 millió forintra, az épület, a Magyar Falu Programban keretében zajló, felújítására. Az épület átalakításával nem kisebb célt tűzött ki a helyi képviselő-testület, minthogy azt közösségi célra használják.

A Magyar Falu Programhoz benyújtott pályázat célja, hogy az ingatlan a továbbiakban a Hagyományok házaként és kézműves házként működjék, ahol bemutatnák a (korábban is itt látható) helytörténeti gyűjtemény értékesebb részét is.

navigate_before
navigate_next

„A nemzeti és helyi identitástudat erősítése önkormányzatok és nemzeti kulturális intézmények bevonásával” című pályázattal a lelei önkormányzat 15 millió forint támogatást szeretne megszerezni a meglévő közösségi és kulturális építmények (azaz az épület) külső és belső tereinek felújítására, bővítésére, korszerűsítése, melyben benne van a fűtéskorszerűsítés, a nyílászárócsere, a hőszigetelés, illetve a meglévő világítási rendszerek, infó- és telekommunikációs hálózat korszerűsítése.

5 milliót célzott meg az önkormányzat a közösségi célú helyiségekben megvalósuló kül- és beltéri programok szervezésére, ezekhez kapcsolódó eszközbeszerzés és működési költségek támogatására, 2 millió 972 ezer forintot pedig a majdani egyetlen teljes- vagy részmunkaidőben alkalmazandó közösségszervező bértámogatására.