Makó

Botot ragadtak a Makói Cukorbetegek Egyesületének tagjai

A Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége (CEOSZ) szervezésében idén is meghirdették a „Botra fel!” nevet viselő sportprogramot, amelyhez a makói egyesület tagjai is csatlakoztak.

Fülöp Kálmánné, a helyi egyesület elnöke portálunknak elmondta: az idei évben ők is csatlakoztak a kezdeményezéshez, hiszen jó hatással van a cukorbetegségre a mozgás, ezt a mozgásformát pedig mindenki gyakorolhatja. Mint elárulta, a tagok most próbálták ki először a nordic walkingot, de szeretnék bevezetni a későbbiekben.

navigate_before
navigate_next

Lakatos Lajosné 2004 óta cukorbeteg, és mint elmondta, amikor rájött, hogy van a klub, szívesen csatlakozott. A mozgás egyébként fontos számára, hiszen mint megtudtuk, a városnap keretein belül szervezett Öleljük át Makót! sportprogramon is részt vett kerékpárral. A kétkerekűt ma sem cserélte le, kerékpárral kísérte a résztvevőket.

A két órás séta előtt és után vércukorszint-mérés is várta a tagokat, hogy megtudják, milyen hatással is van rájuk ez a mozgásforma.