Blog

Ünnepel a város

Nem én döntöttem arról, hogy ide szülessek, de arról igen, hogy itt akarok maradni.

Szeretek Makón élni. Erről nem szoktam különösebben gondolkodni, az, hogy most ezt mégis tudatosítottam magamban egy vicces közösségi oldalas bejegyzésnek köszönhetem. Egy csatornafedeles fotó hívta fel a figyelmet arra, hogy aki ízig-vérig idevaló, az alapból kikerüli azt a főúton, mert tudja, hol van, ellentétben az átutazókkal. Én is mindig teszem a kitérőmet az autómmal és akkor ezek szerint sokan mások is. Mert tisztában vagyunk a település apró, eldugott zugaival, jelentéktelennek tűnő dolgaival is, és nem csak az épületeket látjuk, de a történetét is tudjuk, az utcákhoz, egy padhoz vagy fához sztorik fűznek, azokkal együtt, akikkel átéltük azokat.

Ismerjük az otthonokat és mögötte az embereket, a közösségi helyeken zajlottak az életünk főbb eseményei, emlékek, küzdelmek, sikerek színterei ezek számunkra. Nem tudunk közömbösnek lenni az itt zajló eseményekkel kapcsolatban sem, lehet róla véleményünk, jó esetben javító törekvésünk is. Látjuk a fejlődését, nosztalgiázunk a régi voltán, örülünk, ha összehoz egy-egy alkalom sokakat és tanúi vagyunk, hogy a város él és létezni akar. Pedig sok minden változik, megöregszik és elmúlik, egyre nagyobb erőfeszítés kell megtartani, ide vonzani, itt marasztalni azokat, akik bizonytalanok.

Nincs bajom azokkal, akik úgy döntenek, másutt tudják elképzelni az életüket vagy sorsuk fordulatai vezeti őket más helyekre. De időnként jönnek, rácsodálkoznak, örülnek, érdeklődnek vagy még segítenek is, amiben tudnak.  Én azokkal tudok nehezen azonosulni, akik helyben vélik úgy, csak kapniuk kell, és vissza nem jár semmi. Nem gond, ha nem elég jó, ami itt van, de beletették, ami tőlük telt. Ha úgy érzik, egy fair kapok-adok után alulmarad ez a hely, akkor oké. Másutt biztos jobban fog menni. Viszont gyanítom, csak kritikával és elvárásokkal nehezen fog boldogulni másutt is – meg kell próbálni.

Amellett, hogy sok hasznos kezdeményezés, problémára felhívás, összefogásra buzdítás van az itt élők közösségi oldalain, azért a jó hírekkel szemben sok a szitkozódás, a negatív komment és a gúnyos megjegyzés is. Nem állítom, hogy minden tökéletes. Vannak javítani valók, előfordulnak hibák, és mint akárhol másutt, akad, amit másként is lehetne tenni. De az, hogyan állunk valamihez hozzá, az csak rajtunk múlik. Hogy mi mit teszünk hozzá, nekünk mennyi munkánk, nyitott hozzáállásunk van a közösség dolgaiban és haladásában.

Nyilván néha elvágyódunk, hosszabb-rövidebb időkre talán meg is tesszük. Ám azt is erősen hiszem, a szülővároshoz való kötődés a lelkünk mélyén élő, olyan eltéphetetlen szál, amely mindig hazavezet bennünket, éljünk bárhol, bármennyit.

Most, amikor ünnepel Makó, a sokak által látni vélt negatívumai mellé tegyük oda mindazt a szépet, családit, ősit és igazit, amit egyetlen város sem tud adni nekünk, ha ide születtünk.

Ha ezt őszintén megtesszük, a mérleg talán utóbbi felé billen és elengedve sérelmeket, kudarcokat, amik itt értek, őszintén tudunk a jóra figyelni és együtt örülni.