Hírek Makó Színes

Táncházzá vált a Makovecz tér

A városnapi programsorozat részeként több település táncosai csatlakoztak a Maros Táncegyütteshez, hogy közösen ünnepeljék meg a Táncház napját.

A Hagyományok Háza által indított országos kezdeményezéshez csatlakozva szombat délután Makón is táncházat hirdettek. Mint Tóthné Döme Máriától, a Maros Táncegyüttes művészeti vezetőjétől megtudtuk, Hódmezővásárhelyről, Csanádpalotáról, illetve Pécskáról is érkeztek táncosok a közös ünneplésre. Az eseményre ellátogatott Farkas Éva Erzsébet polgármester is, aki örömmel csatlakozott a táncosokhoz.

navigate_before
navigate_next

A látványos hagyományőrző programon a talpalávalót a Rozsdamaró zenekar biztosította, ráadásul a közös tánchoz  bárki csatlakozhatott, hiszen az alaplépések elsajátításában és a táncok koordinálásában Nedró János működött közre.

A vidám hangulatú rendezvényen felcsíki táncjátékok, dél-alföldi, szatmári és szilágysági táncok is várták azokat, akik ki szerették volna próbálni magukat a táncban.