Hírek Makó Színes

Átadták a Virágos Makóért díjakat

A városnapi programsorozat részeként péntek délután három kategóriában – virágos erkély, virágos utcakert és virágos intézmény – díjazták a városszépítő verseny résztvevőit.

A verseny résztvevőit és a megjelenteket Farkas Éva Erzsébet polgármester köszöntötte, aki elmondta: a környezet szépítésében Makó is nagy intenzitással indul, hiszen a költségvetésben jelentős keretet fordítottak az ültetési és fásítási programra; nemrég kezdték meg a 7000 darab egynyári palánta ültetését, továbbá 900 évelő növényét, illetve a fásítási programban többek között megvizsgálták Makó védett fáit.

A verseny kapcsán Baranyi Katalin elmondta: erkély és a kert kategóriákban is nagyon szép, gondozott és változatos összeállításokat láttak. Mint kiemelte, az intézményeknél a belsőterek, az előterek és a hátsó udvarok egységesek voltak, az oktatási intézmények kapcsán pedig örömét fejezte ki, hogy ezzel is figyelnek a jövő generációjára.

navigate_before
navigate_next

A virágos utcakert kategóriában harmadik helyen végzett Szabó János és Bernát Jánosné, második lett Gila László, Lóczi Sándorné, Arnótszky Jánosné és Gazdag Ferencné, az első helyet pedig Gera Mihályné érdemelte ki. A kategória győztese portálunknak elmondta: azért nevezett, mert szereti csinálni,  illetve nagyon élvezi – ezt támasztja alá, hogy még a mai napon is ültetett nyári, őszi rózsát, de a gyökereztetést is maga végezte.

Virágos erkély kategóriában harmadik lett Fekete Sándorné és Lakatos Lajosné, második helyen végzett Joó Antalné és Nagy Zoltánné, a képzeletbeli dobogó felső fokára pedig Antal Györgyné állhatott.

Az idei évben a tavalyinál egyel több, összesen négy intézmény jelentkezett, akik mind díjban részesültek. A Korona Konferenciaközpont és a Makó Városi Kulturális- Közművelődési Nonprofit Kft. második, a Makói Óvoda Erdélyi püspök utcai és Kassai utcai tagintézménye pedig első helyen végzett.