Makó Színes

A Vertán-telepi Nyugdíjas Klub különleges finomsága lett a város süteménye

A tavalyi évet követően idén is megrendezték a Bölcskorúak Sütisütő versenyét, ahol immáron az édes sütemények mellett sós süteményekkel is lehetett nevezni. A Vertán-telepi Nyugdíjas Klub medvehagymás és szezámmagos kiflivel nyerte el a zsűri elismerését.

12 makói nyugdíjas klub részvételével zajlott ma délelőtt a verseny, amelyen nemcsak az ízek kerültek fókuszba, hanem a szórakozás is, hiszen míg a zsűri kóstolt és pontozott, a résztvevőket meglepetésműsor várta.

Mint Weszelyné Véghseő Henriett, a zsűri elnöke portálunknak elmondta: az idei év újdonsága, hogy immáron nemcsak édes, hanem sós süteményekkel is nevezhettek a résztvevők, így elég széleskörű lett a repertoár, ráadásul az idei évben nemcsak a fődíjat (és ezzel A város süteménye címet) adják át, hanem két különdíjat is kiosztanak.

– A főzés, a sütés összehozza az embereket, közösségépítő és boldoggá tesz. Én azt gondolom, hogy nagyon jó kezdeményezés, és látom, hogy izgulnak, nagyon készültek rá – árulta el portálunknak a zsűri elnöke, aki nemcsak mint képviselő, hanem mint élelmiszermérnök is pontozta a süteményeket. A zsűriben helyet foglalt továbbá Oláh Nóra, a Hagymaház Galéria vezetője, és Sipos Ildikó, a Kugler Cukrászda vezetője.

navigate_before
navigate_next

A város süteményét elkészítő Vertán-telepi Nyugdíjas Klub nem először vett részt a versenyen, és mint a klub vezetője portálunknak elmondta, szeretettel jönnek. Nádasdi Istvánné továbbá elárulta, a klubfoglalkozások alkalmával is szoktak fánkot sütni, de zsíros kenyér partit is tartottak már, illetve nemsokára bográcsozásra is sor kerül. Tavaly tortával készültek, idén pedig medvehagymás és szezámmagos kiflivel neveztek, amelyet Gáspár Sándorné készített – mint megtudtuk, ez a klub körében is nagyon népszerű, hiszen pillanatok alatt elfogy, mikor hoz belőle a klubra.

Az idei évben két különdíj is átadásra került, ezeket a Makói Baráti Kör Nyugdíjas Klub, illetve a Szépkorúak Nyugdíjas Klubja vehette át, de egyik csapat sem távozott üres kézzel, mindenki ajándékkosarat kapott a részvételért.