Térség Top

Öt év alatt négyszázmillióból fejlődött Csanádalberti

2014 óta 400 millió forintból fejlődött Csanádalberti – összegezte a térség országgyűlési képviselője és Csjernyik Zoltán polgármester, Lázár János ma délelőtti, a községházán tartott fogadóórája előtt. A faluban a következő 5 évben bölcsődét kell építeni, igény van a Pitvarosig tartó kerékpárútra és felújítják a Tótkomlósig tartó közutat is.

Csjernyik Zoltán polgármesterrel tartott megbeszélést ma délelőtti, a csanádalberti községházán tartott fogadóóráján Lázár János, a választókerület országgyűlési képviselője.

– A polgármester úr kiváló munkát végzett, s azt vettük számba, hogy 2014–óta mire jutottunk – összegezte a megbeszélést Lázár János. – 400 millió forintot sikerült összegyűjtenünk Csanádalberti fejlesztése érdekében, építettünk egy új művelődési házat, felújítottuk a községházát, az orvosi rendelőt, piac épül, a közterekre költöttünk, azokat a jelentéseket, melyeket a polgármester úr tett, a csanádalberti választók vissza is igazolták, hiszen arról adtak tájékoztatást, hogy szépen fejlődött az elmúlt öt esztendőben ez a kistelepülés. A polgármester úr kíváncsian várja a falu csok következményeit. Hogy milyen hatást gyakorol majd egy ilyen kistelepülésre egy ilyen nagy támogatási rendszer – közölte. Hangsúlyozta, véleménye szerint ez a támogatás az utolsó esélyük ezeknek a kis településeknek, hogy belátható időn belül ne néptelenedjenek el.

Hallgassa meg Lázár Jánost:

A fogadóóráján őt felkeresők által felvetett témákról elmondta: – A választókkal arról beszéltünk természetesen, hogy milyen a politikai helyzet, mi az önkormányzati választásokon a kilátás itt Csanádalbertiben. S arról, milyen a helyi közösségi élet. Szerencsére sikerült a művelődési házzal megerősíteni a közösség összetartását. Május 18-án lesz egy jótékonysági rendezvény a közösségi házban, ami arról tanúskodik, hogy nagyon sokat és nagyon jól használják azt. Az a meggyőződésem, hogy egy ilyen kistelepülésen a községnek, a polgármesternek és az államnak közösen kell fejlesztenie a közösségi infrastruktúrát, hogy az emberek jobban érezzék itt magukat, segíteni kell az óvodának és az általános iskolának, s mindenképpen meg kell teremteni a közösségi, együvé tartozás föltételeit is, ez lehet művelődési ház, közösségi ház, imaterem vagy éppenséggel sportpálya – sorolta a térség országgyűlési képviselője.

Lázár János azt is elmondta, hogy arról is beszéltek a község polgármesterével, hogy a következő öt esztendőben egy bölcsődét kell építeni a Csanádalbertin, mert erre nagyon nagy szükségük van az itt élőknek és a környéken lakóknak, és az a célkitűzésük, hogy sportpályát is fejlesztenek. – Körülbelül 150–170, 18 év alatti fiatal lakik Csanádalbertin, nagyon sokan használják közöttük a meglévő sportpályát.

Lázár János azt is elmondta, hogy a fogadóóráján volt, aki vidékfejlesztéssel, pályázati lehetőséggel, turizmusfejlesztéssel kapcsolatban kereste fel. – Mezőhegyestől 7 kilométerre vagyunk, az ottani fejlesztések az itt élőket is érintik. Van aki az állami cégnél dolgozik, s van aki arra számít, hogy megnövekszik majd látogatók száma Mezőhegyesen, s ezért gondolkodik turisztikai fejlesztésen. Kérték, hogy épüljön kerékpárút Csanádalberti és Pitvaros közötti két kilométeres szakaszon, hiszen Mezőhegyes-Pitvaros és Csanádpalota között út– és kerékpárút építés is lesz jövőre, ezekről már kormányzati döntés született.

Hallgassa meg mit mondott a megyehatár melletti településekről: