Hírek Külföld

Nyolcvanezer migráns érkezésével számolnak a svédek, és még többen jöhetnek

Ez tízezerrel több, mint amennyien tavaly vándoroltak be a skandináv országba – írja a 888.hu.

Napvilágot látott a Svéd Migrációs Ügynökség legfrissebb, az idei évre vonatkozó előrejelzése. A számokból kiderül, hogy az igazságügyi minisztérium alá tartozó kormányzati szerv 80 ezer migráns érkezésével számol.

Az újonnan betelepülők közül nagyjából 60 ezren családegyesítés apropóján, míg 20 ezren menedékkérőként növelhetik Svédország lakosságát.

Ha a jóslatok beválnak, az idei évben 10 ezerrel több migráns kaphat letelepedési engedélyt, mint tavaly. A migrációs ügynökség előrejelzése szerint a trendek jövőre sem fognak megváltozni, 2020-ban még több bevándorlóra lehet számítani.

Az őshonos svéd populáció fogyása miatt a svéd állam (amennyiben fenn akarja tartani a gazdasági növekedést) rá van kényszerülve a harmadik világból származó – zömében muszlim – bevándorlók befogadására, akik azonban már eddig is komoly közbiztonsági problémákat okoztak.

Stockholm gyakorlatilag a világ nemierőszak-fővárosa lett, egy főre levetítve magasan itt követik el a legtöbb ilyen bűncselekményt, többet, mint akár Fekete-Afrikában, akár a világ bármelyik fejletlen régiójában.