Blog

Mint a mesében?

Nagy átalakuláson megy keresztül az idővel, mire is vágyunk igazán.

Gyerekkoromban szívesen olvastam meséket. Az egyik kedvencem volt, amiben jótettért cserében hármat lehetett kívánni, ami persze nyomban teljesült. Vicces volt és egy csomó tanulsággal is szolgált. Igazából azért szerettem ezt a történetet, mert utána eljátszottam a gondolattal, hogy én mire vágynék, mi lenne jó, ha valóra válna. Gondolom, minél fiatalabb valaki, annál inkább fordul meg fejében az első helyek egyikén az anyagi biztonság, netán egy komolyabb utazás vagy valamely, a hétköznapokban álomszerűnek tűnő terv: egy vagány autó, trendi ruhatár, szép otthon. Nagy ívű terveink vannak, úgy érezzük, miénk a világ és bármit elérhetünk. Megy a belső mozi, egészen az apró részletekig kidolgozva, aztán óraközi szünetekben egymásra licitálva egyre merészebb kijelentéseket teszünk. Legalábbis nekem volt ilyen korszakom, amin utólag erősen kell nevetnem, és amelyekről be kell vallanom nagy részük ifjonti korom rózsaszín felhőjében maradt. (Egyet elárulok: lesz egy robotom, ami a házimunkát végzi. Lett is, csak a tükörbe kell néznem. Ennyit erről.)

Aztán maradt a bátorság, csak más területen, pattanásos tini korszakom persze magamat látta természetesen üdének, kívánatosnak és népszerűnek, amire (naná!) felfigyel majd egy vagy több jó pasi. Szóval, tervezgetni tudtam szépen. Ezek inkább dédelgetett, mindig másként kiszínezett sztorik voltak. Aztán, amikor komolyabban belemerültem a tanulásba akkor csőstül jöttek a „csak sikerüljön” típusú imafoszlányok. Ez viszonylag sokáig maradtak is, megspékelve később a munkába állás napi túlélésre hajtó, pályakezdő gyötrelmeivel. Meg persze a hétvége, bulizós időszakaival, amiben az alvás ábránd maradt, de nem hagytam volna ki a kínálkozó alkalmakat. A kívánságok tehát maradtak, de se időm, se energiám nem volt már a nagy álmodozáshoz, kezdtem egyre inkább a realitás talaján mozogni és olyasmikről agyalni, amiben volt lehetőség, hogy létrejöjjön, csak nem ártott egy kis rásegítés. Szóval, rájöttem, valószínűleg a nagy kiugrás elmarad, marad a tisztes hétköznapiság, amiből azért próbáltam a legtöbbet kihozni. Ez már az elképzelések leírásának, a jövő kutatásának (kártya, jósnő, horoszkópos korszak) volt, már leginkább az igazi fürkészésére koncentrálva.

Visszatekintve, lett, ahogy lett, de az nagy tanulságként leszűrtem, mindig megkapjuk, amit nagyon akarunk, a jót és a rosszat is. S lehet, hogy amire korábban a leginkább vágytunk, később az zár bilincsbe. Szóval, nem nagyon kell beleavatkozni ezekbe a dolgokba, majd alakulnak, ahogyan kell. És néha tényleg a legjobb dolog, ha nem történik meg az, amit nagyon szeretnénk. Mára szelídebb gondolataim vannak, főleg családi egységre, egészségre, a jó pillanatok megőrzésére, közösségi élményekre és barátokra koncentrálok. Lehet, azért, telik az idő, de nem bánom. Mert azért látok némi fejlődést itt is.

És remélem, még messze a vége. Meg azt is, hogy mindig lesz legalább három kívánságom.