Térség Top

Tízmillióért hirdették meg a maroslelei takarékszövetkezet korábbi épületét

10 millió forintért hirdette meg saját web- és Facebook oldalán a maroslelei önkormányzat a Szabadság tér 10. szám alatti épületét, azaz az egykori takarékszövetkezeti fiókot. Az oka: vételi ajánlatot kapott az ingatlanra.

A Szabadság tér 10. szám alatti ingatlan ügyében, ez a takarékszövetkezeti fiók korábbi épülete, megkeresés érkezett az önkormányzathoz, az érdeklődő megvásárolná vagy ha nem bír az összeggel, kibérelné az egyébként remek helyen, a főtér a templommal ki híján szemközt álló épületet.

A takarékszövetkezet fiókjának korábbi épülete azután került a maroslelei önkormányzat tulajdonába, hogy tavaly decemberben átadták a felújított községházát és a korábbi helyére épített szárnyat. Ez utóbbiban kapott helyt, éppen a rendőrség irodája mellett a Takarékszövetkezet, mely cserébe a modern környezetért, nemcsak pénzkiadó automatát telepített az új fiókba, de a régi, fent említett épületet térítésmentesen adta át a községnek.

Azaz az ingatlan tulajdonosa az önkormányzat lett. A legutóbbi testületi ülésen kiderült, hogy a képviselő-testület bizottságai támogatták az épület eladását. De arról döntöttek, hogy a jogszabályoknak megfelelően az ingatlan értékesítéséről helyi pályázati felhívást tesznek közzé, s a jelentkezőknek (akárhány is lesz), erre kell beadni az ajánlatukat.

A képviselő-testület tagjai azt mondták, hogy bíznak abban, hogy sikeres lesz a pályázat, azaz az épület elkel.

A vételi ajánlati felhívás meg is jelent a község honlapján, az önkormányzat hivatalos Facebook oldalán, s olvasható lesz a Lelei Hírmondó következő számában, illetve az egyik makói, és az egyik vásárhelyi hirdetőújságban is közzéteszik.

A 301 négyzetméteres telken álló, 73,16 négyzetméter hasznos alapterületű, irodának besorolt épület megvásárlására május 15-éig lehet beadni az ajánlatokat, az érdeklődőknek előre egyeztetett időpontban biztosítják az épület bejárását. A vételi ajánlatokat a Maroslelei Polgármesteri Hivatal címére, azaz a 6921, Maroslele, Szabadság tér 1. szám alá kell eljuttatni.