Salvini a határait ellenőrző, kultúráját védő Európát akar építeni Orbán Viktorral

Egy “másfajta”, határait és kultúráját védő Európa építésének érdekében utazik Magyarországra az olasz kormányfőhelyettes csütörtökön. Matteo Salvini, akit Orbán Viktor miniszterelnök is fogad, egy európai parlamenti választási kampányeseményen beszélt erről Tivoliban szerdán.

Kitáncolták magukat a kiszombori majális résztvevői
A délelőtti pár csepp eső sem tántorította el a kiszombori majális főzőversenye résztvevőit, Baranyi Sándor 120 adag finom ételt készített, Baranyi Tímea nyerte a rodeóbika versenyt, és fellépett az Apátfalvi Hagyományőrző Csoport valamint a 10-évestől a 65 évesig valamennyi korosztályt tömörítő Zombortánc is. A majálisozók remekül érezték magukat. Már kora reggel 8 csapat ragadott kondért, fakanalat és minden egyéb szükséges eszközt, hogy a főzőverseny szakavatott zsűrijének „elkápráztassa” az ízlelőbimbóit. Az…
Novák Katalin: Európának a gyermekeivel kell megvédenie magát

Olyan Európai Unióban (EU) élünk, ahol egyetlen tagállam sincs már, amelyben elegendő gyermek születne, vagyis az országok nem képesek az önfenntartásra a saját erejükből – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden Budapesten, egy európai parlamenti (EP-) választási fórumon.

Tízmillióért hirdették meg a maroslelei takarékszövetkezet korábbi épületét
10 millió forintért hirdette meg saját web- és Facebook oldalán a maroslelei önkormányzat a Szabadság tér 10. szám alatti épületét, azaz az egykori takarékszövetkezeti fiókot. Az oka: vételi ajánlatot kapott az ingatlanra. A Szabadság tér 10. szám alatti ingatlan ügyében, ez a takarékszövetkezeti fiók korábbi épülete, megkeresés érkezett az önkormányzathoz, az érdeklődő megvásárolná vagy ha nem bír az összeggel, kibérelné az egyébként remek helyen, a főtér a templommal ki híján…