Térség Top

Napelemes villanyfűtésre állítják át a kövegyi községházát

Ez is része a kövegyi községháza és a könyvtár összesen 43 millió forintból zajló felújításának. Az épületet már hőszigetelték, újak az ajtók, ablakok és a vizesblokkokra sem lehet ráismerni, úgy megszépültek. A két épület felújítása május végére, június elejére befejeződik. A végső határideje idén szeptember vége. A címlapképen a községháza, rajta a napelemekkel.

Az alapozót már felvitték a kövegyi községházát borító külső hőszigetelésre. – Még sok munka van hátra – mondta portálunknak Galgóczkiné Krobák Mária. A község polgármestere hozzátette, hogy azért lassan haladnak a munkálatokkal ugyanis az épületen és a vele egy időben felújítás alatt álló községi könyvtár épületén azért van még mit csinálniuk a kivitelezőknek.

– A leendő radiátorok lassan a helyükre kerülnek, ezek különlegessége, hogy napenergiával működnek majd, azaz a már a tetőn lévő napelemek termelte árammal működnek majd. Az épületre felszerelték a villámhárítókat. A könyvtár és a községháza vizesblokkja megkapta az új burkolatot – tette hozzá Galgóczkiné Krobák Mária polgármester.

Ugyan a községháza és a könyvtár épülete teljes felújítása befejezésének végső határideje ősszel, szeptember végén van, de a munkálatoknak május végére, június elejére be kell fejeződniük.

A polgármesteri hivatal épületén egyébként majd a legelső lépésként kicserélték a nyílászárókat, azaz az ajtókat és az ablakokat. Az irodai részen komolyabb átalakítási munka nem várható, de azokat, a villanyradiátorok beszerelése után kifestik. Ezekben a helyiségekben a padlóhoz nem kell nyúlni, mert azokat nemrégiben csinálták meg.

A kövegyi községháza és a könyvtár felújítása összesen 43 millió forintba kerül, ennek a költségét a kövegyi önkormányzat egy TOP-os pályázaton nyerte meg.