Kiemelt hírek Makó

Aláírták az új Kálvin rendelő kivitelezési szerződését

Úgy néz ki a harmadik, kutyafuttató számára tervezett helyszínt is megtorpedózzák, de az ötlet jó amúgy, új szórakoztató elemmel bővült a Maros part, és hamarosan megkezdik a Kálvin rendelő kivitelezését. Többek között ezekről volt szó a mai lakossági fórumon.

Toldi János betegség miatt nem tudott részt venni a városrészi lakossági fórumon, amelyet a rossz idő miatt most a vasútállomás várótermében tartottak meg. Farkas Éva Erzsébet először a városi fejlesztésekről beszélt, majd kitért a körzetben épülő új rendelőre is.

A polgármester kiemelte, hosszas szakmai egyeztetések voltak arról, hogy a Kálvin rendelőt felújítsák-e, meg lehet-e úgy csinálni, hogy gazdaságos legyen a működtetése, és megfeleljen a követelményeknek. A lehetőségek mérlegelése után végül az a döntés született, hogy a régit elbontják, és helyette épüljön új.

– Mivel kifejezetten háziorvosi rendelő építésére pályázati forrást nem találtunk, ezért úgy döntöttünk, hogy önkormányzati forrásból két évre leosztva fogjuk megvalósítani. A régi épület bontása mostanra befejeződött, ma pedig aláírtuk a kivitelezővel is a szerződést. Ezt a beruházást 2020. december 31-ig kell befejezni. – mondta el Farkas Éva Erzsébet.

A kivitelezéssel megbízott M-Color 2009 Kft. ügyvezetője szerint makói cég még nem igazán nyert hasonló méretű beruházást, ezért nagyon örül, hogy ezt a feladatot rájuk bízta az önkormányzat. Méhes Tibor, mint elmondta ráadásul ebben a körzetben is lakik, így duplán érdekelt abban, hogy minél jobb és gyorsabb munkát végezzenek. A cégvezető mindenesetre türelmet és együttműködést kért a résztvevőktől, mert zajjal járó munkák biztosan lesznek, de a végeredmény egy szép és modern épület.

 

navigate_before
navigate_next

 

A Fűrész utcára tervezett kutyafuttató lehetőségével viszont többen sem voltak kibékülve. Az önkormányzat a szóba jöhető helyszíneket felmérte, és szavazni is lehetett róla, most jelenleg úgy néz ki, hogy a harmadik lehetséges helyszínt is megtorpedózzák (Csipkesor mögött, Károlyi utca végén, Fűrész utcán). Természetesen mindenhol hangsúlyozzák, hogy az ötlet nagyon jó, csak ne itt csinálják. A jegyzői iroda Hatósági Csoportjának vezetője elmondta, a lehetséges helyszínek kiválasztásánál elsősorban az volt a szempont, hogy olyan városrészben legyen, ahol társasházak vannak, hiszen ott lehet rá a legnagyobb szükség.

Más kérdés, hogy eddig éveken keresztül mindenki azon pörgött, hogy mikor lesz már kutyafuttató (élen természetesen a Makói Csípőssel, de a Móra Ferenc Attila sem szólt egy mukkot sem a tegnapi fórumon erről), most meg nem kell sehova.

Téma volt a Maros parti üdülőterület közlekedési problémája is, ám erről kiderült, hogy egy félreértés okozhatta a mostani káoszt, amit rövid időn belül kiküszöböl az önkormányzat. Jó hír azonban, hogy 4,2 millió forintból új szórakoztató elemmel bővült a terület, mostantól biciklivel is át lehet menni a folyó felett.