Térség Top

A sportpályára is kimentek a kiszombori képviselők

Külső helyszínt is felkerestek a kiszombori képviselő-testület tagjai, mégpedig a helyi sportpályát, ahol nemrégiben derült ki, hogy az egyik szomszédos épület kerítését régebben véletlenül a község területére építették. Előtte azért több napirendi pontot is megtárgyaltak.

Szegvári Ernőné, a két ülés közt történt legfontosabb eseményekről szóló polgármesteri jelentéséből kiderült, a községvezető nemrégiben egy menetrend egyeztetésen volt, ahol elhangzott, hogy megszűnik a Makó-Budapest közvetlen buszjárat. Az oka, hogy ahol vasút van, ott ne legyen azzal párhuzamos közlekedés. Kiszombor azonban azt kérte, hogy a járat maradjon meg, s levelet is írnak ez ügyben Lázár Jánosnak, a térség országgyűlési képviselőjének, a segítségét kérve. Ugyanis Kiszomborról közlekedik vonat a megyeszékhelyig, de csak az Újszegedig, nem pedig a nagyállomásig, lévén nincs meg a szegedi vasúti híd. A polgármester elmondta: a mozgáskorlátozottak a buszra könnyen fel tudnak szállni, a vonatra azonban nem, illetve Újszegedről a szegedi nagyállomásra meglehetősen körülményes eljutni.

A testületet Bárdi László, a Makói Járási Hivatal foglalkoztatási osztályvezetője tájékoztatta a közmunkaprogram tapasztalatairól és a kiszombori munkaerőpiaci helyzetről.

Bárdi László elmondta: A faluban jelenleg már csak 3,02 százalékos a munkanélküliség

A testület elé került írásos anyag szóbeli kiegészítésként elmondta: a makói járásban 2011 óta 15,6 százalékkal nőtt a foglalkoztatás. Kiszomboron 692 regisztrál vállalkozás működik. A járásban 927 álláskeresőt tartanak nyilván, 13 százalékuk 25 év alatti. Az álláskeresők 39 százaléka maximum 8 általános iskolát végzett. 2010-hez képest az álláskeresők száma 75 százalékkal csökkent. Bár ők jelentik a munkaerőpiaci tartalékot, de túlnyomó többségük nem akar, vagy nem képes a versenyszférában dolgozni. Az álláskeresők élelmiszer eladónak, targoncásnak, intézménytakarítónak tanulhattak a járási hivatal támogatásával. Elhangzott, hogy a közmunkások létszáma több, mint 30 százalékkal csökkent, de az álláskeresők száma nem növekedett, azaz a közmunkások állást találtak maguknak. A járási hivatal foglalkoztatási osztálya egyik legfontosabb feladata pedig a közfoglalkoztatásban résztvevők kivezetése a munkaerőpiacra.

A tájékoztatóból az is kiderült, hogy míg 2010 februárjában még 298 kiszombori keresett állást, jelenleg csak 81-en, ami az álláskeresők számának 72 százalékos csökkenését jelenti. A faluban jelenleg 3,02 százalékos a munkanélküliség. Kiemelt cél a 25 év alattiak munkához való juttatása. Jelenleg 50 helybéli van álláskeresési ellátáson.

Az is kiderült, hogy a kiszombori közmunkaprogramban tavaly 92-en vettek részt, a számuk az év végére 66-ra csökkent. A létszámuk 2015-ban még 125 volt. 11,5 százalékkal növekedett 2011 óta a foglalkoztatottak létszáma, az inaktívaké 13 százalékkal csökkent. 2684 aktív korú él Kiszomboron. A járásban 208-an kapnak álláskeresési járadékot, maximum 3 hónapig, de csak akkor, ha 3 évig munkaviszonyban volt előtte. Akik ezt kimerítik, s 60 évnél idősebbek és minimum 15 év szolgálati viszonyuk is van, 5 évre kap 59 ezer 600 forintot.

A mezőgazdasági programban 8, a szociálisban 15 főt foglalkoztat a község. Bárdi László, elmondta: tapasztalatuk szerint a közfoglalkoztatási programban résztvevők kipróbálják magukat a versenyszférában, majd ha nem tetszik nekik, visszatérnek a közmunkaprogramba, melyet biztos háttérnek tartanak. Azonban már a közfoglalkoztatás is munkaerőhiánnyal küszködik, a kiszombori álláskeresők egészségügyi, mentális állapotuk miatt nem alkalmasak a közmunkára. A testület egyhangúlag elfogadta a foglalkoztatási osztály illetve a helyi közfoglalkoztatásáról szóló tájékoztatót.

A képviselő döntöttek arról, hogy a falugyűlést az eredetileg tervezett áprilisi időpont helyett júniusban tartják. És arról is határoztak, hogy az önkormányzat értékbecslést kérjen a forgalomból már ideiglenesen kivont Opel Astra és a Renault F4 Express járműveire, ugyanis el kívánja adni azokat. A testület némi módosítással elfogadta a szeptemberi Közösségi napok programtervezetét.

A képviselők a zárt ülést követően kimentek a helyi sportpályára, megszemlélni a pályát és a mellette álló egyik ingatlant elválasztó kerítést, melyről a pályaépítéskor derült ki, hogy annak idején azt néhány centivel a telekhatártól kijjebb, már a pálya területére húzták. Az ingatlantulajdonos hozzájárult a rossz helyen lévő kerítés elbontásához. Mint a helyszínen kiderült, jól is jár vele, ugyanis így teljesen új kerítés választja majd el a telkét a sportpályáétól.

A drót- és a zöld kerítés is rossz helyen áll