Hírek Makó

Szórakozóhely okozza a legtöbb panaszt Marosvári Attila körzetében

A Ráday lakótelepen folytatódott az utcafórumok sorozata, az itt élők szerint már 17 éve gondot okoz a Pallas Pub, kutyafuttatót pedig nem szeretnének. Parkolót viszont igen.

A Marosvári Attila körzetében tartott utcafórumon először Farkas Éva Erzsébet polgármester tájékoztatta a résztvevőket a makói fejlesztésekkel kapcsolatosan, kitérve többek között a Makovecz-program keretein belül megvalósuló beruházásokra.

A polgármester kiemelte az oktatási intézmények fejlesztését is, ami kapcsán mostanra ott tart a város, hogy gyakorlatilag mindegyik fejlesztésére sikerült forrást találni, az egyetlen kivétel a Bartók iskola, ám annak a felújítására is készül koncepcióterv.

– Ezek a fejlesztések, és az ehhez kapcsolódó támogatási rendszerek, amelyet éves szinten mintegy 300 millió forint értékben indítottunk el, mind a makóiakat segítik. Ez a közös célunk, és abban bízunk, hogy ezek az önök megelégedését szolgálják. – mondta el a polgármester.

Marosvári Attila a megvalósuló fejlesztések kapcsán beszélt többek között a járdaprogramról is, amely ebben a körzetben is fontos, ahogyan fogalmazott annak ellenére, hogy többé-kevésbé az itteni járdák állapota a városi átlaghoz képest adott esetben jobb. Bár az önkormányzati képviselő szerint nem az ő munkájának, hanem „objektív szempontoknak” köszönhetően. Mindenesetre tavaly három utcaszakasz került sorra, idén pedig négy újul meg, most a Harmat utca, Gerizdes utca, Cserje utca, Rákóczi utca következik.

 

navigate_before
navigate_next

 

Az utcafórum helyszínén lévő betonozott sportpálya helyén felmerült a parkosítás lehetősége, ám az itt élők jobban szeretnének parkolót, amire az önkormányzat lát is lehetőséget a későbbiekben. Hasonlóan kérdéses a Károlyi utca végén lévő terület sorsa. Itt lehetett volna kutyafuttató, ám a fórumon részt vevők közül ezt sokan nem szeretnék.

– Két helyszín lett megjelölve, ez nem jelenti azt, hogy itt lesz megépítve, ezzel kapcsolatban kikértük a makóiak véleményét. Eljutott hozzám az a hír, hogy a Ráday lakótelep környezetében nem szeretnék, így itt nem is fog megvalósulni. – oszlatta el a kételyeket Farkas Éva Erzsébet.

A lakók szerint a parkosítás sem megoldás, mert akkor meg odajárnak a részegek, de azért a területtel kezdjen valamit az önkormányzat, mert rossz állapotban van. Marosvári Attila arra kérte a részt vevőket, hogy jelezzék számára, ha van valami ötletük a hasznosításra, mert neki nincs.

Ezután következett az önkormányzati képviselő által csak „Pallas-problémának” hívott kérdés megvitatása, amellyel kapcsolatban rengetegen panaszkodnak. A pub tulajdonosa ugyanis a lakók szerint semmilyen kompromisszumra nem hajlandó, rendszeresek a hétbégi rendbontások, a szemetelés, és állandó a zaj, nekik pedig ezt már 17 éve el kell viselniük.

Az önkormányzat lehetőségei ebben a tekintetben elég szűkösek, de a lakosok ígéretet kaptak arra, hogy vizsgálatot indítanak az ügyben és a kormányhivatal társhatóságait is bevonják.