Blog

A munka hősei…

Sokszor utálkozunk miatta, elegünk is lehet belőle és van, hogy néha tényleg úgy érezzük, kiválóan meglennénk nélküle. Ünnepe is van, amit azzal töltünk, hogy rá sem gondolunk.

Igazán nem akarok már az elején unszimpatikus lenni, de én például szeretek dolgozni. Illetve az üdít fel, ha értelmes tevékenységgel töltöm az időmet, amiről azt gondolom, haszna is van. Ez mondjuk, lehetne akár egy tengerparti nyaralás, vagy egy olvasós-alvós kuckózással töltött nap is, de itt a pozitív hozadék a kikapcsolódás, meg a feltöltődés, ami ugyan nagyon fontos, de amiből, nagyapámat idézve, nemigen élünk meg (már ha nem ez a foglalkozásunk). És máris a téma érzékeny pontjára tapintottunk, miszerint dolgozni jó, főleg, ha meg is éri, hogy időt, energiát tegyünk bele. Ez sajnos nem mindig az épp aktuális munkahely fogalmát meríti ki, de ideális esetben akár ez is előfordulhat. Ismerek (tényleg) olyan embert, aki imádja a szakmáját meg hobbija a házimunka, így fel sem tűnik neki, hogy dolgozik, ergo nem is nyűgöl rajta.

A valóság viszont sajnos azt mutatja, ez nem általános tapasztalat, mert elég sok a gond a terepen. Még ha alapvetően szeretnénk is a választott hivatásunkat, kérdés, hogy kapunk-e lehetőséget annak gyakorlására. Ha nem, akkor az igencsak kedvünket tudja szegni, de mindenképp alapos átgondolásra késztet. Ha igen, akkor az a jobbik eset, de további kérdőjeleket is jelent, hogy milyen feltételekkel és közegben. Gyorsan lelombozhatja a kezdeti lelkesedést az átutalt fizu – elvégzett feladatmennyiség egyensúlytalansága (nem szorul magyarázatra, hová billen a mérleg általában.) További hervasztó tényező lehet egy nem túl ideális főnök vagy kolléga, vagy az előrelépés kilátástalansága, az egészségtelen munkakörnyezet, a vágyott kiugrási lehetőség elmaradása, a kihívást nem tartogató tevékenységek és a legnagyobb mumus, a rutin tabletta. Amit azért valljuk be, olykor, aztán egyre gyakrabban beveszünk, egy idő után meg sem lennénk nélküle. Egy vezető pozícióban lévő ismerősöm szerint, ilyenkor kellene váltani. Az, hogy fiatalon viszonylag gyorsan menetelt a ranglétrán, szerinte ennek köszönhető. Amikor azt érezte, már túl otthonos valahol, váltott és tudatosan egyre nagyobb lépcsőfokokat célzott meg. Neki bejött. Más meg attól érzi jól magát, ha már nem szorong, tud mindent és ismer mindenkit.

Mindegy ki merről közelít, abban egyetérthetünk, dolgozni kell. És nem feltétlenül csak a pénz miatt. Van egy olyan meggyőződésem, hogy ez belső igény is. Alkotni, létrehozni, hozzátenni valamit a világhoz, hasznosnak gondolni magunkat. Mindegy, hogy nevezzük, nekem minden kötöttsége, szabálya, feltétele mellett van pozitív tartalma is ennek az egésznek, valami, ami közösségi, ami mindannyiunk életének a része.

És szerintem hiányozna, ha nem lenne. Persze, egy ideig biztosan nem, ezért jók a szünetek, ha vannak. De aztán jó újra belelendülni egészen addig, hogy újra akarjunk más impulzusokat megint. Aztán meg úgyis az a lényeg, mi történik a kettő közt, miféle tartalommal töltjük ki, miként állunk hozzá, hogy fogjuk fel és mit akarunk kihozni belőle.

 

És ez csak tényleg rajtunk múlik.