Színes

A hét embere: Fülöp Boglárka

A csanádpalotai Fülöp Boglárka már egészen kis kora óta együtt él a néptánccal. A fiatal lány a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa, emellett táncol a Maros Táncegyüttesben, tagja az Apátfalvi Hagyományőrzőknek, Királyhegyesen a Csurgó Néptánccsoportot vezeti és a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatója – ezen a héten őt köszöntjük a hét embereként!

– Honnan jött a néptánc szeretete?

– Gyerekkoromban, Nagy Albert idejében a Szeged Táncegyüttesnél táncoltam Tőtős Hortenziánál, majd sajnos ez abbamaradt, mert Csanádpalotán nem volt kihelyezett tagozat. Később a szüleim elkezdtek táncolni a Csanádpalotai Hagyományőrző Néptánccsoportban, ahová én is csatlakoztam. Innen jött a hagyománytisztelet és a néptánc szeretet, Szikszai Zsuzsanna pedig elindított ezen a pályán. Mikor elhatároztam, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, akkor újra csatlakoztam a Szeged Táncegyütteshez, de időhiány miatt 2,5 év után abbahagytam, aztán jött a Maros Táncegyüttes Makón.

– Neked mi a kedvenc táncod?

– A kalotaszegi. Erdély közel áll a szívemhez, de talán azért is, mert ez az egyik legdíszesebb, leggazdagabb motivikailag is és népdalokban is. A népdalokban is a kalotaszegieket szeretem a legjobban, mert abban tudok a legjobban kiteljesedni.

– Milyen érzés, hogy most már nemcsak tanulod, hanem tanítod is a táncot?

– Nagyon furcsa, mivel érettségi után egyből átkerültem a pad egyik oldalából a másikra. Nehéz volt hozzászoknom, hogy most már „Bogi néni” vagyok. Jelenleg a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában és telephelyein, vagyos Nagyéren, Királyhegyesen, Csanádpalotán és a Bartók Székhelyintézményben tanítok.

– Néptánc mellett népdalokat is énekelsz – melyiket a fő profilod?

– Természetesen a tánc, énekelni csak hobbi szinten szoktam, de nagyon sok helyre hívnak már fellépni is népdalénekesként, illetve táncházak szervezésére is felkérnek. Ha marad még szabadidőm, azt is elvállalom, de a néptánc a fő az életemben. Nem tudnék dönteni, melyik a fontosabb, hiszen a kettő összetartozik.

–  Kikkel egyszerűbb dolgozni: a gyerekekkel vagy a felnőttekkel?

– Ez egy nehéz kérdés. A gyerekek nem figyelnek annyira, de könnyű őket tanítani. Viszont a felnőtteket még könnyebb, mivel könnyebb a felfogásuk, hamarabb megtanulják, mint a gyerekek, de ők sem mindig figyelnek. Nem lehet dönteni, melyik a nehezebb, mivel felnőtt-gyermek nagyon hangos, sokszor nem figyelnek arra, amit mondok. Ha rosszabb napunk van, akkor nehezebben megy minden.

– Hogy látod, a fiatalok mennyire hagyományőrzők? Városban vagy faluban népszerűbb?

– Szerintem egyenlő arányban van mindenhol. Ahogy észrevettem, egyre többen jelentkeznek néptáncra, egyre többször látom, hogy menő a néptánc. Szerintem nem lehet különbséget tenni, hogy városban vagy faluban őrzik jobban a hagyományt, attól függ, hogy az adott településen van-e oktatás, vagy bármiféle hagyományőrző csoport.

– Mi volt idáig a legnagyobb kihívás az életedben?

– Jó kérdés: talán az egyetemre jelentkezés volt az. Egy nagyon bonyolult jelentkezési procedúra van és munka mellett nehéz volt teljesíteni a felvételi követelményeket. Érettségi után volt egy kis kimaradásom, ugyanis először néprajz szakra jelentkeztem, azonban sajnos oda nem vettek fel. Ezután keresett fel Szilágyi Réka a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolából: a munka feltétele az volt, hogy végezzem el a táncpedagógus szakot, amelyre szerettem volna jelentkezni, csak nem mertem. Azonban elsőre fel is vettek.

– Milyen céljaid vannak a tánccal?

– Az egyik mérföldkövem, hogy elvégezzem az egyetemet és hivatalosan is táncpedagógus legyek. Utána pedig alakul, ahogy alakul, ugyanis külön terveim nincsenek: stabil munkahelyem van, tánccsoportot vezetek. Igazából elértem azt, amit szerettem volna.