Hírek Makó Támogatott tartalom Térség

Jó reggelt, Makó!

Támogatott tartalom

32 millió forinttal támogatja az önkormányzat a szervezeteket és az alapítványokat, a holokauszt áldozataira emlékeztek Makón, Szikszai Zsuzsannával a húsvéti ünnepkörről beszélgettünk, Csanádpalotán is húsvétra készültek a gyerekek – ezekről is olvashatnak mai hírösszefoglalónkban!

Tegnap délelőtt került sor a Polgármesteri Hivatal emeleti dísztermében a támogatási szerződések megkötésére, a nyertes pályázók közt alapítványok, társadalmi és egyéb szervezetek is vannak – összesen 32 millió forinttal támogatja őket az önkormányzat.

A városból és a térségből mintegy 1200 zsidó származású polgárt vittek el gyűjtőtáborokba. A megemlékezésen felavatták a Dávid-csillaggal kibővített emlékművet, és koszorút helyeztek el Kecskeméti Ármin főrabbi emléktábláján is. A makói zsidó közösség és a Kecskeméti Ármin Baráti Társaság jelképes ajándékkal köszönte meg Farkas Éva Erzsébetnek és Lázár Jánosnak a támogatást.

A nagyböjtről, a nagyhétról, a húsvétról és az ünnepkörhöz köthető népszokásokról, illetve az ünnep megéléséről Szikszai Zsuzsannával, a múzeum igazgatójával beszélgettünk.

Nem csak az egykori Zöldi gőzmalom kéményéből épített kilátó érdekes Nagyéren, de legalább annyira a kilátóval átelleni porta előtt az utcán fel-feltűnő két póni, Rubin és Nazim látványa is az, főképp a gyerekek számára.

Csanádpalotán is húsvétra készültek a gyerekek: állatsimogatás, tojáskeresés, és húsvéti versek várták a gyerekeket a bölcsődétől az iskoláig a település főterén.

Bangóné és Kunhalmi nyomába lépett a makói DK –a rossz helyesírás az új divat, legalábbis az ellenzéki politikusok között. Most a makói DK mutatta meg, hogy nem akarnak lemaradni a budapesti trendekről.

A mai napot pedig az AWS és az USNK dalával indítjuk!