Makó

Szikszai Zsuzsanna: az ünnepet meg kell élni!

A nagyböjtről, a nagyhétról, a húsvétról és az ünnepkörhöz köthető népszokásokról, illetve az ünnep megéléséről Szikszai Zsuzsannával, a múzeum igazgatójával beszélgettünk.

A nagyböjt hamvazószerdával kezdődik meg, amit böjtfogó szerdának, szárazszerdának és aszalószerdának is neveznek. Ebben a hat hétben nem lehetett lakodalmat, bálokat, zenés mulatságot tartani; ezeknek időszaka a nagyböjt előtti farsang.

– Ez a hullámzás az egész évre jellemző, meg a paraszti életmódra: hol visszacsendesednek, hol kiteljesednek, ez egy nagyon szép egyensúlyt tart, és mindig alkalmazkodik a természethez, az évszakokhoz, a kinti munkához – mutatott rá Szikszai Zsuzsanna.

Tavasszal a földeken zajló munkálatok is zajlottak, ilyenkor már a mulatságokat félretették az emberek, zsíros ételeket nem fogyasztottak, a tányérokat is kimosták hamuval, hogy egy csepp zsír se maradjon – fogalmazott a múzeumigazgató, aki továbbá elmondta: ma már wellnesseznek az emberek, méregtelenítenek, régebben viszont így készültek fel az emberek külsőleg és belsőleg a nagy ünnepre, amely nagyon fontos volt számukra.

A régi magyar ember az ünnepekre felkészítette magát; nem szombaton vagy péntek este letéve a munkát beestek az ünnepre, hanem készültek testileg, lelkileg is

– hangsúlyozta. Így a húsevés mellett a pipázásról, a színes ruhákról és a lakodalmakról is lemondtak ebben az időszakban, és bár a főtéren a sportjátékokra, karikázásra, és így a szórakozásra volt lehetőség, de a nagyon nagy hangoskodás tilos volt, magába fordulás jellemezte ezt a hat hetet. Ciberelevest is fogyasztottak, amely régen árpából, korpából, vízből vagy tejből készült, és a híg, alig tápláló leves, vagy a húsmentes ételek, mint a mákos tészta is a testi, lelki felkészülést szolgálta.

– A legfontosabb húsvét előtti vasárnap a virágvasárnap, ilyenkor Jézus Jeruzsálembe való bevonulására emlékeznek, amikor is pálmaágakat terítettek a lába elé, és így vonultak be. Erre emlékezik az egyház, és ekkor barkát szentelnek, általában ezt a mise előtt tartják, a templom előtt, ebből mindenki visz haza magával – fogalmazott Szikszai Zsuzsanna.

Volt olyan település, ahol a fiatalok szedték az erdőbe a barkát, illetve volt ennek olyan szabálya is, hogy háromszor meg kellett kerülni a templomot. A szentelt barkát torokfájásra is használtak, egy-egy rügyet lenyelve, de gyomorfájás, illetve villámlás és zivatarok ellen is használtak. Mint a múzeumigazgató elárulta: van olyan táj, ahol tilos bevinni a szentelt barkát a házba a rovarok és bogarak miatt, máshol pedig direkt bevitték.

A virágvasárnap utáni hét a nagyhét, amikor felkészülünk: ilyenkor van a szenvedéstörténet, első fontos napja nagycsütörtök, ezt zöldcsütörtöknek is nevezik, ezen a napon spenótot vagy sóskából készített ételeket fogyasztottak, és az utolsó vacsorára is megemlékeztek.

– Ekkor elnémulnak a harangok, elmennek Rómába, nem halljuk, csak a körmenetkor jönnek vissza nagyszombaton – emelte ki Szikszai Zsuzsanna, hozzátéve: ezt valahogy helyettesíteni kellett, amelyet nagy, fából készült kereplőkkel oldottak meg, ezeket a fiatal diákok használták, azok, akik konfirmáltak, vagy akik valamilyen jó cselekedetet követtek el, ezek az eszközök pedig néhány templomban fent is vannak még. Nagycsütörtökhöz köthető még a lábmosás is: a csütörtök esti misén betegek vagy hajléktalanok lábát mossa meg a pap vagy a plébános.

– Itt a mi vidékünkön például a pilátusverés vagy pilátuségetés szokását ismerték, még a két világháború között ez Kiszomboron és Maroslelén is fellelhető volt. A pilátusverésen a misére bementek a legények és a padokat elkezdték ütögetni, nagy zajt csaptak, mintha meg akarnák akadályozni Jézus keresztre feszítését. Pilátuségetésről is tudunk: egy szalmabábú ábrázolta Pilátust, kivitték a falu szélére és elégették – tudtuk meg a múzeumigazgatótól.

Nagypéntek a gyász napja: a kálvária, a keresztút és a keresztre feszítés időszaka. Ezen a napon sok dolgot tiltottak, mint például a kenyérdagasztást, a földmunkákat, az állattartásban viszont egy-két dolog engedélyezett volt: a hajdúságban az állatok billogozása, kiherélése engedélyezett volt, de Szent György, azaz a pásztorok napja is kapcsolódott az ünnepkörhöz, ha a mozgóünnep úgy jött ki az adott évben.

– A kenyérsütésre visszatérve, itt a szegedi nagytájon, főleg Szegeden írja le Bálint Sándor, hogy egy picike, lúdtojásnyi cipót sütöttek, és ezt kőkeményre kiszárították, ennek a közepébe tettek egy gyertyát, és ugye ez azért volt, mert folyó mellett éltek a szegediek, és valószínűleg nagyon sokan beleölték magukat, vagy éppen belefulladtak véletlenül, és nem találták a holttestet, és azt mondják, az a hiedelem, hogy ez a cipó, amit nagypénteken sütünk, az megtalálja, mert épp ott fog felfordulni a gyertyával a vízen ahol található – emelte ki Szikszai Zsuzsanna.

– Nagypénteken este a misére elmentek: ilyenkor nincs rendes mise, hanem vagy a János passiót éneklik el, vagy keresztutat járnak, ahol van, például Makón is, Kálvária-domb, ahol a keresztutat végig tudják járni, akkor oda mennek és végigéneklik, végigjárják. Ami nagyon különleges, és Makóhoz kapcsolódik, hogy ugye a szent sírt ugye őrzik, ezt általában úgy oldották meg, hogy katonaviselt emberek kétóránként váltották egymást a templomban, ez péntek éjszakától vasárnap reggelig tartott. Itt, a mi kálvária templomunkban – ami a legrégebbi épületünk Makón – itt deszka katonák vannak, amelyek a barokk korból maradt meg, deszkára festették rá a katonákat, körülbelül 120 cm magasak ezek a katonák, és a kis oltár alatt egy deszkasíron van Jézus is ábrázolva, ez egy nagyon különleges dolog – mondta el a múzeumigazgató, hozzátéve: éjszaka virrasztottak, illetve Jézus-keresést tartottak, az út menti kereszthez elrejtették a Jézust ábrázoló szobrot, miután pedig megtalálták, behozták – ezek a programok pedig fontosak voltak a közösség számára, hiszen együtt voltak, énekeltek, felkészítette őket az ünnepre.

Ezt követi nagyszombat, amikor már lehetett házi munkákat végezni, készültek az emberek a húsvétra, készült a kalács, a sonka és a tojás, többször körbeseperték a házat is, hogy a kígyók, békák távozzanak, rigmusok, ráolvasások is voltak ekkor.

A szombat esti feltámadási körmenet előtt zajlott a tűzszentelés is, amely a hamvazószerdához hasonlóan, szintén tavalyi barkából készül, a hamuból vagy parázsból pedig az emberek vittek is haza, hiszen óvó, védő erőt tulajdonítottak neki, de volt, hogy a földeken, az udvaron is szétszórták.

Vasárnap pedig húsvét napja, véget ér a böjt, ezen a napon van, ahol ételszentelést tartanak, Csíkszeredán például nem a templomban, hanem a főtéren szentelik az ételt, több pap részvételével. Ezen az estén már bálokat is tartottak, a legények és a lányok muzsikáltak, énekeltek, de volt, ahol hétfőn is bált tartottak.

Hétfő a locsolás napja, ezt vízbevető hétfőnek is hívják emiatt. Mint Szikszai Zsuzsanna rámutatott: sajnos már a lányok közül sokan elutaznak az ünnepen, és sokaknak mintha zaklatásnak tűnne, pedig ez a párválasztás egyik módja, hiszen az kapta a legszebb tojást, aki tetszett a lánynak, apró jelekkel üzentek, ráadásul a lányos házakat is végigjárhatták a legények; megülték az ünnepet, beszélgettek, és bár ezeket a népszokásokat Ópusztaszeren is meg lehet nézni, a múzeum igazgatója azt tanácsolja, nem elmenni kell, hanem megélni ezeket a szokásokat.

– Nagyon érdekes, hogy tetszik is nekünk, mai embereknek, de csak így kívülről: “kívülről nézem, engem ne érjen a víz”, és élményhez így is kicsit hozzájut, de mégsem adja át teljesen magát. Ezt is meg lehet tanulni a régiektől, ezekből a szokásokból, hogy az emberek megélték az ünnepeket, vasárnap, húsvétkor felvették a szép ruhát, az ünneplőruhát, így mentek a misére, hétfőn mikor jöttek a legények, akkor tudták, hogy háromszor át kell öltözni, de megélték azt, jókat nevettek.

Meg tudták élni, el tudták engedni magukat, nem is voltak pszichésen betegek. Ez is nagy tanulság számunkra, hogy megélni, bátran megélni az ünnepeket, mert ezek lélek- és testgyógyító dolgok voltak szerintem

– véli Szikszai Zsuzsanna. Ráadásul a lányok sokszor vissza is adták a locsolást a legényeknek, kilesve őket, a legények ráadásul várták is, hogy kinek lesz bátorsága ehhez. Mindezt pedig a fehér vasárnap zárja le, amelyen mátkatálat vittek a barátok vagy barátnők, ezzel megerősítve barátságukat – volt, aki ezt követően magázta a másikat.

A húsvéti szokásainkban pedig a pogány hit jelképei is megjelennek, hiszen – mint megtudtuk Szikszai Zsuzsannától – már az avar kori sírokban is felfedezhetőek a karcolt tojások. A tojás az élet jelképe, a feltámadó Krisztust jelképezi, ehhez kapcsolódott a XIX. század közepén a bárány és a nyúl, amely a termékenységet szimbolizálja.

A húsvét pedig a múzeumban sem marad el, számos programmal készül a József Attila Múzeum nagycsütörtökön a Húsvétolón: