Kiemelt hírek Makó

32 millió forinttal támogatja az önkormányzat a szervezeteket és az alapítványokat

Ma délelőtt került sor a Polgármesteri Hivatal emeleti dísztermében a támogatási szerződések megkötésére, a nyertes pályázók közt alapítványok, társadalmi és egyéb szervezetek is vannak.

A nyertes pályázókat Farkas Éva Erzsébet köszöntötte, aki elmondta: nagy öröm számukra, hogy 2016-ban megalkothatták azt az önkormányzati rendeletet, amelynek köszönhetően városi szinten tudják támogatni a városban működő, helyi közösségeket, alapítványokat, sportszervezetek és művészeti csoportokat. A polgármester hangsúlyozta: fontosnak tartották, hogy az országos és megyei pályázati lehetőségek mellett helyi szintű támogatási rendszer is legyen.

– Ma már elmondhatjuk, hogy városunk közösségeit éves szinten a költségvetésből több mint 300 millió forinttal támogatjuk – emelte ki Farkas Éva Erzsébet. A keretösszegben a vállalkozók, gazdák támogatása, illetve a különböző életkori sajátosságnak megfelelő társadalmi csoportok támogatása is benne van.

A polgármester továbbá szólt arról is, hogy a civil szervezetek működése mindig kiemelt jelentőségű volt Makó Város Önkormányzata számára, hiszen jelentős szerepet töltenek be a közösségi élet formálásában, így 2016-ban 17 millió forintos teljes keretösszeggel támogatták a működésüket, programok létrejöttét. Ez az összeg 2018-ban 20, 2019-ben pedig már 32 millió forintra növekedett.

Mint elhangzott: 40-en nyújtottak be igényt, 38 közösség kapott valamilyen formában támogatást, de a teljes megigényelt összeg több mint 61 millió forint volt. A 32 millió forintból másfél millió forint visszatartásra került – ebből az összegből az egyéni versenyekre induló sportolókat támogatják majd.

A polgármester a 300 millió forintos keretösszegről is szólt a szerződések aláírása előtt, ennek kapcsán elmondta: különböző támogatási rendszer elindításával valósult meg az elmúlt négy évben, a tavalyi évben a civil szervezeteknek nyert pályázati lehetőséget az önkormányzat, illetve kifejezetten a makói helyszínen megvalósuló sportszervezetek programjait is támogatják, 133 millió forint értékben.

Emellett más közösségeket is támogatnak, amelyeknek nem szükséges pályázniuk, a bevett egyházakat éves szinten 500 000 forinttal támogatják, ebből az idei évben nyolc, jövő évben pedig kilenc lesz. Emellett támogatják a rendőrség, a mentőszolgálat, a katasztrófavédelem közösségeit is, akárcsak a polgárőrség működését, ők alanyi jogon kapják meg. Ezek mellett a Natura művésztelep egy hónapos rendezvényét is támogatják, mintegy másfél millió forinttal.

Támogatásban részesült a Makói Nagycsaládosok Egyesülete is: a 300 000 forintos támogatásból májusban régiós találkozót szerveznek majd – tudtuk meg Dömösi Emesétől.

– Régiós találkozót szervezünk, ahol a régióban élő nagycsaládosok, illetve mondhatom hogy országosan is nagyon sokan fognak hozzánk érkezni Makóra, ekkor lesz a városnap is, de a mi programunk a Maros-parton zajlik majd reggeltől estig: egy színes kavalkád, családi forgatag, rengeteg programmal, a Maros felett átcsúszással, a Lombkorona sétányon sétálhatnak a családok, illetve egyéb, szórakoztató programokon vehetnek részt – mondta el portálunknak az egyesület alelnöke, továbbá hozzátette: a civil szervezeteknek nagy szüksége van a támogatásra, hiszen önkéntes munkát tesznek bele, viszont vannak költségek, amiket nem tudnak ezzel kiváltani.

A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének makói csoportjának vezetője, Nagy Jenő elmondta: a két éve alakult szervezet különböző előadásokat, továbbképzéseket, rendezvényeket tart, amellyel a keresztény értékrendet közvetítik. A programok szervezésére és a működésükhöz 500 000 forintot kaptak a pályázatnak köszönhetően.

A Makói Kézilabda Club 6 millió forintot kapott, amelyből a felnőtt csapat kiadásait fedezik, hiszen a TAO sok dolgot nem támogat, így ebből a támogatásból finanszírozzák többek között a felnőtt csapat működését, rendezik a játékvezetői díjakat és a nevezési költségeket – tudtuk meg Tóth István elnöktől.