Hírek

Jó reggelt, Makó!

A makói ideiglenes piacon járt Lázár János, ismét felnőttek és gyerekek gyűjtötték együtt a szemetet a városban, misszió a makói ifjúsági passió, Koltai Róbert megnevettette és megsirattatta kiszombori közönségét, Deák Szilviát köszöntöttük a hét embereként – ezekről is olvashatnak mai hírösszefoglalónkban!

A térség országgyűlési képviselője saját bevallása szerint is mindenhol alkudozik, amit még gyermekkorában tanult meg. A makói ideiglenes piac árusai sem úszták meg.

Ismét felnőttek és gyerekek gyűjtötték együtt a szemetet Makón: második alkalommal tartották meg az önkéntes programot, ezúttal az Almási utcai játszótéren. A kifejezetten rossz idő ellenére sok diák is eljött, hogy megtisztítsa a szeméttől a területet.

A dramatikus játékon volt a hangsúly a tegnap délelőtti szentmisén előadott, zenés-énekes elemekkel kiegészített passióban a Szent István király templomban. A virágvasárnapi hagyományok részeként Jézus szenvedéstörténetének bemutatása előtt volt barkaszentelés és körmenet is.

Ismét nagy sikerű borvacsorát szervezett a Nyugi Bár: szombat este az izsáki Gedeon Birtok nedűit szolgálták fel azoknak, akik jegyet váltottak az eseményre.

Hol nevetett, hol sírt a kiszombori Ady Endre Művelődési Ház közönsége: a költészet napja alkalmából adott nagyszerű műsort Koltai Róbert, az ország egyig legkedveltebb művésze.

Zeitler Ádám nem tart attól, hogy Makón kigolyózza őket a baloldal – a Jobbik önkormányzati képviselője és választókerületi elnöke az országgyűlési választások listás eredményével hűtené le a baloldali pártok lelkesedését. A Kiss Attila ügyben elfogadják a bíróság döntését, Zeitler szerint részben a saját felelőssége is, hogy nem tisztázták hamarabb a kérdést.

Deák Szilvia állattenyésztő agrármérnökként végzett a Pannon Egyetem Georgikon Karán, azonban több sikertelen munkakeresés követően megpályázta a Fiatal Gazda pályázat kiírását. Ezt sikeresen elnyerte: ezután Királyhegyesen telepedett le, ahol megalapította a Hegyesi Éléstár nevű vállalkozást – vasárnap pedig őt köszöntöttük a hét embereként!

A mai napot pedig a Breakbot dalával indítjuk!