Hírek

Folyamatosan növekszik a migránsbűnözés Németországban

A bevándorlók által elkövetett bűncselekmények közel fele a német lakosság ellen irányul – írja a 888.

Továbbra sem zajlik zökkenőmentesen a Németországba érkezett harmadik világbeli migránsok integrációja. Sőt, a bevándorlók által elkövetett bűncselekmények száma emelkedő tendenciát mutat, az esetek közel felében ráadásul német az áldozat – derül ki a Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) 2018-as jelentéséből.

A dokumentum kitér rá, hogy a tavalyi évben a német állam egész területét figyelembe véve minden tizedik bűncselekményt a migránsok követtek el, ami jócskán több, mint a lakosságon belüli arányszámuk.

A BKA statisztikái szerint 2018-ban összesen 230 olyan gyilkosságot vagy gyilkossági kísérletet regisztráltak, melyet migráns követett el, az áldozat pedig német volt. Ez 105 százalékos emelkedés a 2017-es adatokhoz képest, amikor „csak” 112 hasonló eset történt. Ezzel szemben a németek által a migránsok kárára elkövetett emberölések vagy emberölési kísérletek száma mindössze 33 volt.

A szexuális bűncselekmények tekintetében is jelentős a különbség. 2018-ban 3261 olyan eset volt, amikor az elkövető migráns, az áldozat pedig német volt – ez 21 százalékkal több, mint 2017-ben. Fordított előjelekkel (német elkövetővel és migráns áldozattal) csupán 89 ilyen bűncselekményről tudunk.

Ha pedig a migránsok elkövetett összes bűncselekményt nézzük, azzal szembesülünk, hogy a 101 956-ból 46 336 a németek ellen irányult – ez 19 százalékos növekedés jelent. Amikor viszont migráns volt az áldozat, mindössze az esetek 19 százalékában volt német az elkövető.

A helyzet a nagyvárosokban még rosszabb, Berlinben és Münchenben például minden második bűncselekmény a bevándorlók rovására írható.

 

Forrás: 888 | Borítókép: illusztráció