Hírek Makó Színes

Véget ért az OSZTV makói döntője

Április 8. és 11. között zajlott az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny, amelyen 68 diák adhatott számot tudásáról, két szakmában. Rengeteg diák olyan jó eredményt ért el, hogy felmentést kapott a szakmai vizsga alól is.

Tegnap egy gálavacsora keretin belül látta vendégül az OSZTV résztvevőit a HSZC Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, amely rendezvényt az iskola szervezte, illetve a Váll-Ker Kft. támogatta a gálavacsorát. A Duocor Ipari Bt. és a Váll-Ker Kft, illetve Makó Város Önkormányzata a döntő kiemelt támogatói voltak. Mindkét cégnél tanulnak diákok, ahol nagy szakmai tapasztalatot szerezhetnek azoktól a szakemberektől, akik több évtizede ott dolgoznak. A gálán közreműködött a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Drummer Hands Ütőegyüttese, illetve az est folyamán Magda Nikolett és Janicsek Roland szórakoztatta a közönséget.

navigate_before
navigate_next

Csütörtökön pedig véget is ért az országos verseny: a Korona dísztermében megtartott záróünnepségen közölték a diákokkal az elért eredményeket – például, hogy kinek sikerült az egész feladatsor, vagy hogy kik kaphatnak felmentését a szakmai záróvizsga vagy egy-egy tárgy alól. Kincses Tímea, a HSZC Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumának igazgatója az eredményhirdetés előtt elmondta, minden kollégájának és a városvezetésnek is csak köszönettel tartozik, hiszen a rengeteg pozitív visszajelzést nekik köszönhetik.

navigate_before
navigate_next

A végső eredményhirdetésre április végén kerül sor a Pénzügyminisztériumban, április 26-án.