Hírek Makó

Zeitler Ádám kerül Kiss Attila helyére a megyei közgyűlésben

Bár nagy összegben nem fogadtunk volna rá, de mégis az előzetesen is várható döntés született a Jobbikban. A párt korábbi országgyűlési képviselő-jelöltjének azért kellett dicstelenül távoznia, mert egymással összeférhetetlen tisztségeket viselt párhuzamosan.

Ma délelőtt jelentették be Szegeden, hogy a Csongrád Megyei Önkormányzatban Kiss Attila helyét Zeitler Ádám fogja átvenni. Elődjének azért kellett távoznia, mert egyszerre volt megyei önkormányzati képviselő, és a Makói Csípős hírportált kiadó Sándor Móricz Egyesület elnöke is.

Ez a két tisztség viszont az önkormányzati törvény szerint összeférhetetlen egymással, rövid időhúzás után így látta ezt a bíróság is, amely nemrég hivatalosan is megerősítette a Csongrád Megyei Önkormányzat döntését.

A jelenleg makói önkormányzati képviselő és választókerületi elnök Zeitler Ádám ezzel egy újabb pozíciót húzott be magának, mint megtudtuk tőle, a döntésben az is közrejátszott, hogy a korábbi „makói mandátum” ne kerüljön máshová.