Színes Térség

Bölcsi lesz a régi kiszombori iskolából

Már elkészült az új épületrész alapja, és a régi épület átalakítása folyik a Rákóczi utcán. Itt készül el idén szeptember végéig az új kiszombori bölcsőde.

Aki a kiszombori Rákóczi utcán jár, az alaposan rácsodálkozik a 8. szám alatti egykori iskolaépületre. Annak ugyanis a tetején, és a belsején kívülről is jól láthatóan dolgoznak. És a régi épület minden ablaka hiányzik.

A rég bezárt iskolaépületet alakítják át és bővítik, hogy itt épülhessen meg a község új, a jelenlegi előírásoknak is megfelelő, korszerű óvodája. A régivel ugyanis az a baj, hogy már évek óta nem felel meg az előírásoknak.

A kiszombori képviselő-testület régóta tisztában van a helyzettel, ezért pályázott egy új építésére, sikerrel. A jelenlegi bölcsőde helyzetéről legutóbb az idén januári testületi ülésen esett szó. Szegvári Ernőné polgármester arról tájékoztatta a képviselőket, hogy az ÁNTSZ tavaly decemberi, soron kívüli ellenőrzésekor jelezte az önkormányzatnak, hogy pl. kevés a mosdó a bölcsődében. A polgármester elmondta, az év végén 60 millió forintot kaptak a kormánytól, ez érinti a bölcsőde építését.

A régi épület előterében a majdani foglalkoztató szobáknak hely adó épület betonalapja

Az új bölcsőde építését igencsak régen tervezi az önkormányzat, hiszen a helyi képviselő-testület már tavaly februári ülésén – egy ellenszavazattal – arról döntött, hogy a Rákóczi utcai egykori iskolaépület bölcsődévé való átalakítására és az épület csoportszobákkal való bővítésére erre a célra egy 100 milliós hitelkeretről szóló szerződést ír alá a legnagyobb magyar bankkal. Erre azért volt szükség, mert ugyan 127 millió forintot nyert TOP-os pályázaton a község, de látszott, hogy az elszabadult építőanyag árak miatt ez nem lesz elegendő. A hitelkeret nem azt jelenti, hogy az összes pénzt le kell hívni belőle, hanem azt, hogy ha kell, a szükséges pótösszeg ebből áll a rendelkezésükre.

A testület a döntés előtt mérlegelte a jelenlegi bölcsődei épület tatarozgatását, s arra jutottak, hogy bár arra az összes tartalék pénz rámenne, még akkor sem lenne megfelelő a végeredmény.

navigate_before
navigate_next

A régi iskolaépületen idén januárban kezdődött meg  a munka, a sikeres közbeszerzési eljárás, majd az azt követő szerződéskötés után.

A munkálatok leglátványosabb része, azaz a régi épület kibontása, a padló szigetelése és lebetonozása előtt készült el az udvari, a majdani három csoportszobának helyt adó épület alapja. A régi iskolaépületben – ahol a szociális és irodahelyiségek lesznek majd, a gipszkarton fala építéséhez is hozzáfogtak, s zajlik a tető héjazatának cseréje is.

Szerződés szerint az új bölcsőde épülete idén szeptember végéig készül el.